Azonnal műteni kellett a magyar énekest

nlc | 2012. Október 11.
Perforálódott a vakbele, emiatt csak egy hajszálon múlt Inti élete. A TNT együttes tagját három órán keresztül operálták – írja a Blikk.

Inti vakbélgyulladással került kórházba, ám a műtét során kiderült, perforálódott a vakbele. Így a rutinműtétből egy háromórás, komplikált operáció lett a szeptemberben búcsúkoncertező zenész számára. Mint mondja, párját kérte meg arra kedd éjjel, hogy vigye be a kórházba, mert annyira elviselhetetlen fájdalom kínozta. „Azonnal befektettek és meg is műtöttek. Eredetileg úgy volt, hogy csak néhány tűt szúrnak be a hasamba, de olyan súlyos volt a helyzet, hogy egy jó nagy vágást kellett csinálni” – árulta el Inti. Most két napig egyáltalán nem ehet, a műtét óta pedig folyamatosan kapja az infúziót. Az Iszak Esztivel összejött énekes, Dobrády Ákos most egy darabig kénytelen lesz nélkülözni zenésztársát a TNT-koncerteken, Intit ugyanis csak a jövő héten engedik ki a kórházból.

Fotó: Story–Best Archívum

 

Exit mobile version