Mi lett velük? Így élnek most a Fókusz egykori műsorvezetői

nlc | 2012. Október 19.
1997-ben a magyar televíziózás történetében elindult az első napi bulvármagazin, Fókusz címmel. Az első két műsorvezető az induláskor Marsi Anikó és Batiz András voltak, a Fókusz első adását András vezette. Nem sokkal később Holló Márta és Kolosi Péter is feltűntek a képernyőn. Ma már mindannyian átadták a stafétabotot, de szívesen emlékeznek vissza azokra az első évekre...

Négyen naponta több mint ezer telefont intéznek. A többiek szerint ebben a műfajban Holló Márta járt az élen. A szervezéssel járó gondok és idegeskedés ellenére a műsorvezetők közül talán ő volt a leghiggadtabb. Sőt egy mosolyával mindenkit képes volt megnyugtatni. Andrást ellenben gyakran érte az a vád – igaz csak a nézők részéről –, hogy nem tud természetesen mosolyogni. „Aztán hamar bebizonyítottam az ellenkezőjét – mesélte akkoriban. – Egy intim testékszerekről szóló bejátszásban a riportalany olyan viccesen adta elő a mondandóját, hogy magamról teljesen megfeledkezve hahotázni kezdtem. Nem vettem észre, hogy eközben vége lett a felvételnek, s a kamera már engem mutat. Néhány másodpercig úgy maradtam, vigyorogva, de legalább ország-világ láthatta, hogy tudok nevetni is.”
Kevesen tudták akkoriban azt is, hogy Marsi Anikó és Kolosi Péter adás közben dobogón álltak. Túl magas volt nekik a pult, mert azt András termetéhez méretezték. A dobogónak hála, Andrásnak nem kell térden állva konferálnia, és Anikóék is kilátszottak az asztal alól.

Marsi Anikó

1998-ban három gyermekről álmodozott
Házas, férje Palik László, két gyermekük van, Vilmos és Vince

Anikó személye és arca köthető talán leginkább a Fókuszhoz, hiszen ő más műsorokban alig-alig tűnt fel. „A kezdetekkor még meg akartam váltani a világot, és az életem középpontjában a Fókusz állt – mondta egy interjúban Anikó. – Na meg a frizurám, amit eleinte oldalt és hátul felnyírt módon viseltem, de nem találtam eléggé nőiesnek, és elég sokat kínlódtam, mire újra meg tudtam növeszteni.” Mindez már a múlt, Anikó ma Palik László felesége és két kisfiú édesanyja. Az első születése után még visszatért a képernyőre, de a második gyermeke világrahozatala után már nem. „Bizony rájöttem, hogy a Fókuszon kívül még rengeteg fontos dolog van az életben. Azért persze nagyon jó volt visszatérni a régi csapatba (Vilmos születése után – a szerk). Emlékszem, 1998-ban még csak álmodoztam arról, hogy három gyerekem lesz, és boldogan élünk majd ebben a nagy, nevetéstől hangos családban a párommal. De akkor még nem sejtettem, hogy ki áll majd mellettem mint szerető társ…”

 
 

Holló Márta

„Mindenki mindent csinál”
2005-ben ment férjhez, két gyermeke született, Tamás és Gréta

Márta a kereskedelmi tévék indulásával egy időben kapta meg diplomáját, és az állásajánlatra nem kellett sokat várnia. „Az RTL Klub keresett meg minket. Mi valamennyien egy osztályba jártunk a főiskolán és már dolgoztunk a Magyar Televíziónál. Azt kértük, hogy saját, napi magazinműsort kapjunk. Tetszett nekik az ötlet, és azt mondták, ha ennyire szemtelenek ezek a fiatalok, és azt gondolják, ők mindent olyan jól tudnak, akkor rajta, csináljanak saját műsort. Tervek halmaza, valamint sok-sok próbaadás után megszületett a Fókusz. Mindenki csinált mindent, riporterkedtünk, szerkesztettünk és műsort vezettünk. Nem volt konkrét döntés arról, ki lesz műsorvezető, szerkesztő, vagy riporter. Hetente váltogattuk – mesélte egy hetilapnak. – A biztos állást akkoriban a Magyar Televízió jelentette, a kereskedelmi tévék körül csak a bizonytalanság lengett. Merészség volt otthagyni a munkahelyünket, többen féltek is. Akkoriban nem úgy tekintettek a kereskedelmi csatornákra, hogy ott lennének a világ legjobb állásai. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy megbeszéltük MTV-s főnökeinkkel, ha valami nem jön össze, akkor ők visszavárnak minket. Megnyugtató érzés volt.” Mártának azonban bejött az RTL Klub, évekig dolgozott a csatornánál.

 
 

Kolosi Péter

„A legjobbkor végeztünk a főiskolán”

 
2001-ig ő is a Fókusz műsorvezetője, főszerkesztője volt, azóta programigazgatóként dolgozik az RTL Klubnál. „Engem azért kértek fel programigazgatónak, mert az egyik legsikeresebb műsor főszerkesztője voltam. Azt pedig szerintem azért kaptam meg, mert társaimmal a legjobbkor végeztünk a főiskolán, a két országos kereskedelmi tévé új arcokat toborzott – mondta Péter korábban. – ….Azért izgalmas ezt csinálni, mert bár talán nagyképűen hangzik, de mi raktuk le a magyar kereskedelmi tévézés alapszabályait. Itt figyelni kell a konkurenciára. Az MTV-ben ilyen nem létezett. E pillanatban éppen ezért csak a kereskedelmi tévézés érdekel.”

 
 

Batiz András

„Tévés szereplés nélkül is jól érzem magam”
Házas, felesége Debre Krisztina, két gyermekük van, Iván és Léda

Míg Kolosi Péter az RTL Klubnál maradt, miután abbahagyta a Fókusz vezetését, addig András politikai pályára lépett. „…Az utolsó egy-két fókuszos évemben már kicsit untam a munkát – nyilatkozta András. – Sokáig nem tudtam meghozni azt a komoly döntést, hogy kiszálljak. Aztán eljött a pillanat, amikor kimondtam: ezt így már nem szeretném tovább csinálni. Közös megegyezéssel váltunk el, békében, és én elkezdtem keresni a lehetőségeket. Amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lett, felkértek kormányszóvivőnek. Egészen addig nem gondoltam arra, hogy a politikában kellene bármilyen szerepet vállalnom, de kihívást jelentett a felkérés. Azért is vállaltam el a szóvivőséget, mert fontos szempont volt, hogy továbblépjek, és számomra ez a „műfajváltás” szakmai előrelépést is jelentett. A szóvivőséget kifejezetten testhezálló feladatnak éreztem, annak ellenére, hogy nagyon stresszes munka volt, s állandó készenlétben kellett lennem éjjel-nappal. Aztán amikor megszületett a fiam, Iván, féltem, hogy kimarad valami fontos az életemből, ha nem töltök vele elég időt. Ezért álltam fel. Manapság főként médiatréningeket tartok. Azt hiszem, hiteles vagyok ebben a szerepben, mert mindkét oldalon álltam már: voltam riporter és nyilatkozó is. Úgyhogy a tévés szereplés nélkül is jól érzem magam” – nyilatkozta korábban András.

 
 

 

 

Ami mindannyiukban közös:

– Együtt jártak Vitray Tamás főiskolai osztályába a Színművészeti Főiskolán.
– A Fókusz indulásakor egyikük sem lakott már a szülőkkel, és egyikük sem tartott háziállatot.
– Szerettek moziba járni, egyetlen közös kedvenc filmjük volt, a Sztárom a párom.
– Rajongtak Kolosi Péter rakott krumplijáért, és mind a négyük kedvence a rokfort sajt volt, italból pedig a pezsgő.
– Közös hobbijuk volt a lovaglás.
– És amiben mindig minden nap egyetértettek: utáltak korán kelni.

Exit mobile version