Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Gáspár Győzőt

nlc | 2012. Október 29.
Hétfőn ítélet született Gáspár Győző hónapok óta húzódó adócsalási ügyében.
győzike

Az RTL Klub egykori szereplőjét a bíróság elítélte, de az eredeti vádakat enyhítette: a bűnszövetségben és jelentős értékben elkövetett többrendbeli adócsalás helyett Győzikét két rendbeli, adóbevételt jelentősen csökkentő adócsalás bűntette és annak bűnsegédlete, kisebb csalás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás miatt ítélték el. Bea asszonyt ugyanezen bűncselekményekben, a menedzserüket pedig csak bűnsegédletben és magánokirat-hamisításban találta bűnösnek a bíróság – írja a Blikk.
Gáspár Győző 1 év 8 hónap börtönt kapott, de három évre felfüggesztve. Feleségét szintén felfüggesztett börtönre ítélték, 1 év 6 hónapra.

Ezen kívül személyenként 271 742 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték őket.

Gáspár Győző felesége néhány napja adott interjút az egyik lapnak. Bea asszony akkor így fogalmazott: „Amióta ez a rémálom tart, egy hangos szó nincs köztünk. Félünk és kapaszkodunk egymásba. Ő engem, én meg őt féltem – tette hozzá Győzike felesége. – Bárhogy is lesz, Győzővel a kapcsolatunk örök, így kitartok mellette, még a rácsok mögött is.”

Gáspár Győző Facebook-üzenete rajongóinak még az ítélethirdetés előtt, vasárnap este:

KEDVES rajongóim! Szeretném, ha meghallgatnátok és megértenének valamit…

Én, Gáspár Győző, közszereplő vagyok, és ebből kifolyólag nem, ismétlem, nem engedhetem meg magamnak, hogy ekkora hibát elkövessek a családommal, a gyerekeimmel és az emberekkel szemben! Én nem 10 millió forintos ember vagyok, se nem egymilliárd forintos ember! Nekem a becsület a tisztesség még igenis számít, én egy pár éve sokat, nagyon sokat gondolkoztam és gondolkozok a mai napig is az életemen, hogy a semmiből a sehogyanból milyen szépen sikerült tisztességes úton felállnom. Éppen ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy ekkora hibát elkövessek és 13 évnyi munkát magam mögött tudva egy nap alatt leromboljam az egészet! Én semmilyen bűnt nem követtem el azon túl, hogy az embereket szórakoztattam! Minden nap kamerák kereszttüzében éltem és élek a mai napig! Eszembe nem jutna ilyen hibát elkövetni! Tiszta lelkiismerettel állok most a bíróság és az ország előtt, de a családom nem érdemli meg, hogy ezt csinálják velük!


Gondoljanak emberi életekre… érző emberi életekre! Nagyon régóta foglalkozom emberekkel, látom sok ember életét, hogy mennyire szenvednek egy jobb megélhetésért, mennyien vannak az utcán otthon és család nélkül! Átéreztem sokszor, vajon mit érezhettek és érezhetnek ezek az emberek, és rájöttem, hogy nem az számít, mennyi mindene van az embernek, hanem a család az, ami igazán fontos. Nekem és minden érző embernek a földön! Az egyetlen dolog, amiért érdemes élni, az a család…
Ezúton szeretnék bocsánatot kérni elsősorban a családomtól, ha rosszat tettem, és az emberektől, ha rossz példát mutattam volna! KEDVES rajongóim. Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig. De csak egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra. Én úgy érzem, nem vagyok méltatlan arra, hogy a ne úgy nézzen rám, mint Gáspár Győzőre, hanem mint egy szerető családapára, aki semmi mást nem kér az élettől, csak azt, hogy hazamehessen a családjához! Amikor eljöttem otthonról, olyannak láttam a jövőmet, mint egy, a távolban elvesző, egyenes utat. Mérföldekre elláttam. De most váratlanul kanyarhoz értem. Nem tudom, mi vár rám, ha megkerülöm, de remélem, hogy a lehető legjobb. Mindig azt hiszi az ember, hogy már mindent látott, de téved. Azt gondolja, hogy már ismeri a legrosszabbat, de a legrosszabb mindig csak ezután jön, és a legrosszabbon túl mindig van még rosszabb. Én ezek után semmilyen rosszat nem szeretnék, nem akarok és nem is fogok elkövetni!… van egy régi mondás, amit biztos ismertek, „nem az számít, mit mondanak, hanem hogy ki mondja”! szeretlek titeket!

 

Exit mobile version