Kismamapocakot villantott Shakira – fotó

nlc | 2012. November 28.
Nem érdekelnek a problémák, boldogan várjuk első gyermekünket – üzente egy fotóval Shakira.

Boldog vagyok, szerelmes, alig várom, hogy megszülessen a gyermekünk – mintha ezt üzenné Shakira azzal a képpel, melyet néhány órával ezelőtt tett ki egyik internetes közösségi oldalára. Az énekesnő szerelmesen bújik párjához, a Barcelona focistájához, Gerard Piquéhez, miközben pocakját is megmutatja.

A nemsokára anyává váló Shakirán nem látszik, hogy mennyi problémával küzd. Még mindig nem fejeződött be barcelonai otthonuk építése, pedig a kórházból már ide akart hazamenni a gyermekével. De ez semmi ahhoz képest, hogy egykori szerelme és menedzsere, Antonio De La Rúa 100 millió dolláros pert akasztott a nyakába azzal, hogy Shakira, miután két éve szakítottak, nem fizetett neki semmit: pedig nemcsak a magánéletben, hanem az üzletben is társak voltak. A férfi szerint neki köszönhető, hogy Shakirából világsztár lett, hiszen 2004 óta ő vette a kezébe az énekesnő karrierjét.

Exit mobile version