– Emlékszel, amikor évekkel ezelőtt éjjel, egy kávé kedvéért elautóztunk Budapestről Egerbe csak azért, hogy beszélgessünk?
– Persze. Az ember szerelmi bánatában mindenre képes. És én akkor pont egy kapcsolat végén voltam, ezért kértem, hogy gyere velem. Ki akartam magamból beszélni a bánatomat. A szerelmes férfi nagyon veszélyes. Nem gondolkodik. Mostanában, amióta a szólódalaimmal a szerelemről énekelek, egyre többen akarnak velem szakításokat, szerelmeket orvosolni. Esküszöm, millió ilyen megkeresést kapok. A nagy részét egyébként nem vállalom, de pontosan átérzem, hogy mi játszódhat le abban a kétségbeesett férfiban.
– Gyakorlatilag te is pontosan ugyanezt csináltad.
– Nagyon tudok szeretni, és döbbenetesen képes vagyok szenvedni. Borzasztó rosszul élem meg a szakításokat. Egyébként eddig a legtöbb nő a megfelelő időpontban ellökött magától. A nők sokkal okosabbak nálunk, férfiaknál.
Minden kapcsolatomban túlságosan ragaszkodó és kapaszkodó voltam. A szakítás pillanatát nagy árulásként és tragédiaként élem meg. Szerencsére eddig minden nőben megvolt a kitartás, hogy végigvigye a szakítást, senki nem táncolt vissza. Ennek köszönhetem, hogy egyre följebb vezető életutakra kerültem. Ezeket a döntéseket magamtól soha nem léptem volna meg. A nők tehát nagyon fontosak az életemben. Most is, hogy szingli vagyok, rengeteg szeretetet, odafigyelést kapok. Ilyen értelemben nekem a nők irányítják az életemet. És ez az egyéjszakás kalandokra ugyanúgy vonatkozik, mint ha néhány hónapig van mellettem valaki. És én ezt mindig viszonzom is. Reményeim szerint nagyon kevés olyan nő van, aki haraggal a szívében gondol rám.