Titkok, melyekről nem szeretnek beszélni a sztárok

nlc | 2013. Január 18.
A bulvártúladagolás korában valóban mindent tudunk kedvenceinkről? Vagy vannak még olyan titkok, amiket a legnagyobb rajongók és tátott szájjal hallgatnak?

 

Nincs érettségije

Brad Pitt annak idején kihagyta az érettségi vizsgáit. Osztálytársai le akarták beszélni erről, de Pitt fogta magát és elindult Los Angelesbe színészkedni, pedig annyi pénze sem volt, hogy kifizesse a vonatjegyét, így stoppolással jutott el Hollywoodba. A legnagyobb sztárok egyike lett, ám Brad Pitt a mai napig nem érettségizett le.

 

Pánikbetegség gyötri

Sandra Bullock rosszul viseli, ha emberekkel zsúfolt teremben kell tartózkodnia. Éppen ezért lezáratják az adott luxusüzletet, ha az Oscar-díjas színésznő odamegy vásárolni. Érdekes, hogy a színésznőt a filmforgatásokon nem zavarja a tömeg, bármilyen nagy létszámú statisztacsapattal jól érzi magát, akár viccelődik is velük a szünetekben.

Elfelejtette, hogy pincérnő volt

A Született feleségek Gabija, Eva Longoria, elmondása szerint korán kezdett el színészkedni, és soha mással nem keresett pénzt. Nemrég azonban kiderült, hogy Eva hat éven keresztül dolgozott egy gyorsétteremben pincérnőként, mielőtt sztárként befutott volna. Amikor ez a hír napvilágot látott, Eva kijelentette, hogy elfelejtette ezt a hat évet, pedig az étteremlánc menedzserével azóta is szoros barátságot ápol.

 

Csak előmelegített vécédeszkára ül

Leonardo DiCaprio szereti a luxust, még a vécében is. Egy szerelő elárulta, hogy Leo luxusvécékkel szerelte fel a házát, amelyek nemcsak előmelegítik az ülőkét, de többek között automatikusan visszahajtódnak, ha a színész elfelejtené ezt megtenni.

Golyóálló autói vannak

Tom Cruise-on az elmúlt években egyre inkább elhatalmasodott a paranoia. Annyira fél attól, hogy az életére törnek, hogy összes autójának szélvédőjét golyóálló, más források szerint bombabiztos üvegre cseréltette ki.

Exit mobile version