Hazaköltözött a csodaszép olimpikon

nlc | 2013. Január 24.
Hazatért Magyarországra az évek óta Los Angelesben élő úszóvilágbajnokunk, Hosszú Katinka. Nagyon boldog, hiszen ittléte tartós: szerződése esztendőkre Budapesthez köti!

„Amerikában élni és ott egyetemre járni egy nagy kaland volt, ráadásul a nagy szerelem is Los Angelesben talált rám – mondja sejtelmesen Katinka. – Mégis boldog vagyok, mert ugyan itthon nincsenek pálmafák, a nap elbújt a tél felhői mögé, de itt van a közelemben családom. A szüleim és a drága nagypapám is nagyon hiányoztak nekem, és élvezem, hogy ismét használhatom az anyanyelvemet is” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Katinka, aki a következő négy évre a Vasashoz szerződött, és elárulta, hogy már ki is vett egy kis budapesti lakást. Élvezi azt is, hogy végre ismét hozzájuthat egyik kedvenc nasijához, a túrórudihoz. Szüksége is van az energiára, hiszen most az alapozó edzéseknél tartanak, ami annyit jelent, hogy az úszónő legalább napi 8 órát a medencében tölt, így esténként nem kell ringatni. De nem bánja a feszített tempót, hiszen a következő hónapokban jó néhány fontos nemzetközi verseny várja.

 

Exit mobile version