Havas Henriket három éven át kínozták a fájdalmak, és a végén 16 kilót fogyott, mire gasztroenterológushoz került. „Megbeszéltük, hogy bemegyek hozzá, és utánajárunk, minek köszönhető a fogyás. Kiderült, a vastagbél okoz problémát, ugyanis gyulladásban van, ami már átterjedt a környező szövetekre. Megoperáltak, az összenövéseknek köszönhetően el kellett távolítani a vastagbelem és a hasnyálmirigyem egy részét, valamint a lépemet is. Egy vizsgálat közben a professzor megmutatta, pontosan mi a bajom. Én nem tudtam, mit látok a monitoron, ő viszont eléggé elszörnyedt, az asszisztenst pedig arra kérte, azonnal vegyen szövetmintát. Kiderült, hogy nem csupán rákra hajlamos, hanem már rosszindulatú szövetkezdemények voltak” – idézi a Blikk Havast, aki Hajdú Péter műsorában számolt be a december óta történtekről. A tévés a szörnyű betegség ellenére is hű maradt önmagához, azt mondta ugyanis, igyekszik ezentúl is teljes életet élni.