Magára hagyta mestere Pál Dénest

nlc | 2013. Január 30.
Mező Misi szerint csupán a verseny végéig tartott a közös munka, s az énekesének immár egyedül kell boldogulnia. Dénes ezentúl nem számíthat egykori mesterére –állítja a Bors.

Mező Misi a Voice döntőjéig mindent megtett azért, hogy Pál Dénes győzzön, a verseny végeztével azonban elengedte a kezét. Bár szívesen nyilatkozik a fiatal tehetséggel – akire milliós lemezszerződés vár – a múltról, a jövőjüket azonban külön képzeli el. „A közös munkánk a Voice-ról szólt, bár nagyon klassz időszak volt, vége. (…) Nem foghatom a kezét, és szerintem Dénes sem szeretné, hogy apáskodjak felette” – jelentette ki a mester. Mint mondja, tanácsot ugyan kaphat Dénes, ha kér, ám mostantól az ő feladata az, hogy megtalálja az útját az életben és a szakmában. Mindenesetre Dénes – aki most az Eurovíziós Dalfesztiválra készül gőzerővel – jól tudja, hogy mostantól új élet kezdődik számára, mesterének pedig nagyon hálás mindenért, amit a verseny alatt tanult tőle.

Fotó: TV2/press.tv2.hu
Exit mobile version