Bangó Margit nyert a Nagy Duettel

nlc | 2013. Április 01.
Bangó Margit és Lakatos Márk másodikok lettek a Nagy Duett döntőjében, a művésznő viszont mégis nyertesnek érzi magát.

A Nagy Duett végső döntőjében Király Linda és Szabó Győző a harmadik, Bangó Margit és Lakatos Márk a második, Cseke Katinka és Kökény Attila pedig az első helyen végzett. Bangó Margiték mégsem sajnálják, hogy nem nekik jutott az aranyérem, hiszen a művésznő úgy érzi, így is nagy dolgot nyert a műsorral. „Mi csak tettük a dolgunkat, ahogy eddig is – mondta. – Nekem már hál’ istennek annyi díjam van, hogy nem fér el a vitrinben. De most megnyertem egy csodálatos partnert, egy embert, Lakatos Márkot.” Visszaemlékezve a felkészülésekre, Bangó Margit elmondta, hogy legszebb pillanat számára a Hegedűs a háztetőn produkció volt a műsor során. Lakatos Márk szerint pedig a leginkább megható pillanat az volt, amikor Margit elkezdett rappelni, és a közönség állva tapsolt. Kapcsolatukról Margit elmondta, hogy nemcsak a műsorban való részvétel, hanem kettejük barátsága is különösen boldoggá teszi őt, és már attól megnyugodott, amikor Márk ránézett és rámosolygott a felkészülések alatt.

 

 

Exit mobile version