Celebek, akikkel kegyesen bántak az évek, és akikkel nem

V.V.V. | 2013. Május 17.
Az idő mindannyiunkon nyomot hagy, a sztárok sem kivételek. Vagyis ezt gondoltuk, míg nem találtunk néhány példát arra, milyen az, amikor az idő kegyesen bánik valakivel.

John Travolta
Hány éves?: 59

Kifogott rajta az idő? IGEN
A karrierje elején Travolta büszke volt a megjelenésére, saját bevallása szerint reggelente majd fél órájába telt, hogy megcsinálja a frizuráját. Pár évvel később már azért kellett ennyit foglalkoznia a hajával, hogy megfelelő fésüléssel eltakarja a kopasz foltokat a fején. Elsők között vállalkozott hajbeültetésre, ami eleinte balul sült el. Mostanra azonban a hajára már nem lehet panasza, hála a sebészeknek. Igaz, az arcán nem végeztek olyan jó munkát. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy az évek alatt a duplájára hízott. Állítása szerint rossz géneket örökölt.

Jennifer Aniston
Hány éves?: 44
Kifogott rajta az idő? NEM
Lassan húsz éve, hogy a Jóbarátok sorozattal ismertté vált Jennifer Aniston, és bár a hajhossza változik, ő maga egyáltalán nem. Próbálkozott pár évvel ezelőtt plasztikai beavatkozással, de nem mondhatni, hogy visszatérő vendég lenne bármelyik klinikán. Inkább lakásfelújításra költi a pénzét.

Madonna
Hány éves?: 54
Kifogott rajta az idő? IGEN
Mindent megtesz azért, hogy időről időre megújuljon, és azt állítja: célja, hogy méltósággal öregedjen meg. Plasztikai sebésze azonban inkább az időt akarja megállítani, a siker még várat magára. Szerencsére az 54 éves énekesnő nem bízta az orvosra az alakját. Rendszeresen edz és megszállottan diétázik, igaz, ettől kissé férfias lett, és az arca beesett, amitől ráncosabbnak tűnik. Neki talán jót tenne pár kiló plusz és kevesebb plasztika. 

Alec Baldwin
Hány éves?: 55
Kifogott rajta az idő? NEM
Az 55 éves színész egykor Hollywood legvonzóbb férfijának számított, bármelyik nőt megkaphatta magának. Ő Kim Basingert választotta, és a kilencévnyi házasságuk alatt pokollá tették egymás életét. A stressz miatt akkor is fogyott, ha nem akarta, a felgyülemlett feszültséget pedig edzéssel vezette le. A válás után viszont alaposan meghízott, és egy időre eltűnt a nyilvánosság elől. Visszatérésére 15 kilót fogyott. Egyértelműen jót tesz neki a friss házasság, és hogy újra apuka lett.

Mickey Rourke
Hány éves?: 60
Kifogott rajta az idő? IGEN
Nem titok, hogy a színész plasztikáztatta magát, de Mickey Rourke ezt már százszor is megbánta. Ahogy ő fogalmazott, rossz emberhez ment, és most próbálja visszaműttetni az eredeti arcát. „Mindig azt kérem az orvostól, hogy nézzek ki úgy, mintha normálisan megöregedtem volna. Már majdnem elértem a célomat.”


Johnny Depp
Hány éves?: 50
Kifogott rajta az idő? NEM
Még a ruháit sem kellett lecserélnie a színésznek, Johnny Depp ugyanis egyetlen dekát sem hízott az elmúlt évtizedekben. Azt beszélik, hogy a Karib-tenger kalózai előtt a szemhéját felvarratta, és kicsit feltöltette a ráncait, de bármi is igaz ebből, az orvos jó munkát végzett.  

Charlie Sheen
Hány éves?: 47
Kifogott rajta az idő? IGEN

Rajta inkább a drogok, a pia és a cigi nyomai láthatóak, mintsem az évek. Sheent azonban korántsem érdekli, hogy legalább 10 évvel idősebbnek néz ki a koránál. Szerint a plasztikai sebészet egyébként csak arra jó, hogy a férfiak gyönyörködhessenek az egyre méretesebb mellekben. Ez eddig oké, de az egészséges életmód?


Bruce Willis
Hány éves?: 58
Kifogott rajta az idő? NEM

Kevesebb a haja, több a ránca, mégis ő az egyik legkeresettebb színész. Akciófilmjeiben pedig azt is bebizonyította, hogy az elmúlt évtizedekben nemhiába edzett rendszeresen.

Exit mobile version