Így verte át Lagzi Lajcsit a fényevő

nlc | 2013. Június 06.
Az énekes százezreket fizetett a gurunak, aki fotókkal szédítette. Lajcsinak csaknem ráment az egészsége, hogy elhitte a sarlatán tanait, és követte tanácsait.

Hihetetlen trükkökkel verte át, és elképesztő állításokkal vonta bűvkörébe Lagzi Lajcsit a fényevő. Mint az énekes a Blikknek elmondta, a guru teljesen a hatalmába kerítette, és vakon teljesítette kívánságait, a kezelést pedig – ami csaknem az életébe került – százezres adományokkal hálálta meg. A folyamatos súlyproblémákkal küzdő trombitaművész – akinek titoktartási fogadalmat kellett tenni – ugyanis elhitte, lehet fénnyel táplálkozni. „Beosztotta a napomat, elmondta, mikor mennyi energiát szívhatok magamba napközben. Ilyenkor 15-20 percre ki kellett vonulnom a szabadba, és ott kellett meditálnom. (…) Mutatott fotókat olyan állatokról, amelyek nem táplálkoznak, csak isznak, és a fény energiáját veszik magukhoz” – mesélte Lajcsi. A guru azt állította, hogy orvosi diplomát szerzett, és a fényevés tanait Indiában sajátította el. „Nem én vagyok Shine mester egyetlen áldozata. Tudomásom van több hírességről, akik hozzá jártak” – mondta el a jelenleg menekülésben lévő sarlatánról.

 

Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version