Hogyan áll össze az éttermetek kis dolgozói társadalma?
Domján Kati: Igazán színesen. Vannak kismamáink, illetve diákjaink is. Előbbiek inkább délelőtt, utóbbiak pedig iskolai elfoglaltságuk miatt délután dolgoznak. Egyre többjük számára mi vagyunk az első munkahely. Kikerültek a suliból, és mivel jól érezték magukat nálunk vendégként, szívesen csatlakoztak a csapathoz, és most örülnek egy megbízható munkaadónak. Részmunkaidőben foglalkoztatunk nyugdíjas nénit is. Az idősebb korosztálytól az Y generációig szinte mindenki számára tudunk biztos munkahelyet nyújtani, még a megváltozott munkaképességűek is számíthatnak nálunk munkalehetőségre.
Attila, mi a Te feladatod itt az étteremben?
Bolyos Attila: Rendet csinálok a vendégtérben, takarítok, felmosok. Amit mondanak, azt megcsinálom. Még soha életemben nem dolgoztam gyorsétteremben, nagyon tetszik ez a hely. A kollégák is kedvesek meg aranyosak, mindig segítenek, ha el vagyok kicsit maradva, szólok és segítenek. Én is segítek, a kismamáknak oda szoktam vinni az etetőszéket.
K: Attila nagyon ügyes. Napjaink egyik fontos feladatát, a szelektív hulladékgyűjtést komoly felelősséggel végzi. Van egy belső versenyünk. Vásárlói vélemények és különböző mérőszámok alapján értékeljük az éttermet. A vendégtér tisztasága is fontos része a képnek. Ha a teljes eredmény 97% feletti, a kiválóakat meghívjuk egy kis ünneplésre. Attila már nem egyszer volt tagja a győztes csapatnak.
A: Ötször voltam.
Két évtized jelentős távlat. Miben változott azóta a vállalat?
K: Nagyon sok mindenben. Emlékszem, az első étterem nyitása előtt, 1988-ban még nem volt árukészletünk, feldarabolt szívószálakkal gyakoroltuk a krumpli csomagolását. Ma minden tökéletesen szervezett, sokkal több a termék, létrejött a McCafé hálózat. A rendszer kibővült, ma már egy nagyvállalat működik körülöttünk. Ami nem változott, hogy ebben a rendszerben mindenki megtalálhatja a helyét, megkülönböztetés nélkül.
Miben vagytok Ti különösen jók, miben fejlődtetek, fejlődtök igazán?
A: Én mindenben fejlődök, rosszat nem hallottam a vezetőktől soha, csak jót.
K: Én azt hiszem, kellően rugalmas vagyok, nyitott az újra, szinte minden területen fejlődtem. Tréningétteremként itt sok rendszerelemet próbálunk ki, mielőtt máshol bevezetnék őket. Aki „bírja” ezt a forgalmat, az mindenütt megállja a helyét. Fontos erényem, hogy vezetőként képes vagyok megtalálni a megfelelő embert a megfelelő feladatra, úgy hogy annak elvégzésére kellő motiváltságot érezzen. Az itt töltött éveim száma nyilván sokat elárul a lojalitásomról is.
Mi volt a legjobb az itt töltött időben és mi a legnehezebb?
K: Jó volt valami új kezdeténél fiatalon jelen lenni, részt venni valami izgalmasban. Jó volt gyorsan karriert csinálni, megnyitni az első magyar drive éttermet Óbudán. A legjobb persze, hogy itt ismertem meg a páromat, akivel együtt alapítottunk családot. Mi voltunk az egyik első „mekis” házaspár. A legnehezebb pedig a konzultánsi időszak volt, amikor a franchise-partnerek vidéki éttermeiért feleltem, és havonta több ezer kilométert vezettem. Akkor a családom és a nagyszülők segítsége nélkül mindez lehetetlen lett volna.
Neked mi a legnehezebb a munkában, Attila?
A: Volt, hogy elcsúsztam a munkával, és nem szóltam senkinek. A többiek mondták, hogy de hát miért nem szóltam.
És mi a legjobb?
A: Szeretek itt dolgozni.