Esküvőlázban Győzike

nlc | 2013. Június 19.
Tízmilliós lakodalmakban tölti a nyarat a Gáspár család. Az egykori showman örömmel megy a lagzikba, mivel kedvére való a romaluxus; élvezi, hogy a családja tehetős emberekből áll.

Tehetős rokonai fényűző lagzijaiban bulizik egész nyáron Győzike – írja a Bors. Az egykori showman nem tagadja, imádja a luxust, a roma esküvőkön pedig minden a pompáról szól. „Az idén valahogy úgy alakult, hogy a fullgazdag rokonaink sorban tartják az esküvőket, az unokatestvéreimtől kezdve a keresztlányomig, mindenki megházasodik körülöttünk. Augusztus 31-ig minden hét végére jut egy fényűző lagzi” – árulta el Győzike, aki legutóbb a VIVA Cometen bulizott a nagyobbik lányával. Elmondása szerint az ifjú párok családja körülbelül 10 millió forintból rendezi ezeket a lakodalmakat. A showman ugyan vendégként vesz részt a menyegzőkön, de ha kell, szívesen segít is: hol öltözteti, hol pedig szállíttatja a vőlegényt, olykor pedig egy-egy dalt is elénekel az ifjú párnak, de nem hakniból, csupán a rokoni szálak miatt. Győzikét természetesen a családja is elkíséri a világraszóló lagzikba. „Számunkra ez egy csoda, hogy minden hét végén lagziba mehetünk” – lelkendezett a showman, aki májusban kisebbik lánya elsőáldozását ünnepelte.

 

 Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version