Különleges koncerttel nyitja meg a siófoki nyarat Caramel

nlc | 2013. Június 21.
A nyár központjában, a siófoki Borsodi Beach Club nagyszínpadán, a honi popélet egyik legmarkánsabb hangú megasztárja, Caramel nyitja meg az idei szezont június 21-én. Nem is akármilyen koncerttel: saját zenekara mellett szimfonikus kísérettel hallhatjuk a legnagyobb slágereket, sőt itt debütál – most készülő új korongjáról – néhány sikervárományos dal is.
Különleges koncerttel nyitja meg a siófoki nyarat Caramel

Június 21-én végérvényesen elindul a nyár, ekkor nyit ugyanis a partiszezon központja, a Borsodi Beach Club a Balaton fővárosában, Siófokon. A bulifolyam nyitókoncertjén egy unikális produkciót élvezhetünk: Caramel nyári koncertturnéjának első állomásaként itt mutatja be – legnagyobb slágerei mellett – a most készülő új hanghordozójának néhány slágergyanús dalát, ráadásul szimfonikus kísérettel. „A koncert gerincét az ismert slágereim adják, ezúttal persze szimfonikus kísérettel, ami egy rendkívül izgalmas hangzást ad a daloknak. A produkció egyik érdekessége, hogy a tavalyi év dalának választott Jelenés című szerzeményem most ebben az új hangszerelésben lesz hallható, ami egy ritka pillanat. És készülök olyan dalokkal is – nemsoká’ születendő lemezemről – melyeket itt hallhat először a nagyérdemű” – izgatta fel közönségét Caramel.

 

Exit mobile version