Dublőrt kért az ágyjelenethez Csányi Sándor

nlc | 2013. Június 25.
Korábban ugyan már vetkőzött a színész, ám a most forgatott filmjében, amelyben egy meleg férfit játszik, már nem hajlandó megmutatni a hátsóját. Ezért testdublőrt alkalmaztak helyette az ágyjelenetnél.

Csányi Sándor 8 évvel ezelőtt még büszkén mutatta meg a fenekét a Csak szex és más semmi című filmben, ám a most forgatott filmjében már nem hajlandó a kamera előtt vetkőzni – írja a Blikk. A színész – aki a Coming Out című készülő moziban a homoszexuális Eriket alakítja – a másik főszereplővel, Karalyos Gáborral forgatott intim jelenetek alatt test-, illetve konkrétabban, fenékdublőrt használ. A 2005-ös film stábtagjai szerint Csányi – aki a mostani szerepét álomszerepként értékelte – szívesen vállalta a meztelenkedést, bár akkor még kezdőnek számított a magyar filmiparban. Ráadásul a mostani helyzet merőben más, hiszen a film egy, hazánkban meglehetősen vitatott, pikáns témával, a melegekkel foglalkozik – jegyzi meg a bulvárlap.

 

Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version