Ilyen lesz az esküvője az aranyérmes Hosszú Katinkának

Z.A. | 2013. Július 30.
Szó szerint bearanyozta boldogságát Hosszú Katinka. A barcelonai világbajnokságon 200 vegyesen aranyérmet szerzett úszónő eddig csak a versenyre koncentrált, hamarosan viszont álomesküvőjét tervezi, egy álomszigeten.
Az aranyérmes úszónő már csak az esküvőjére koncentrál

A legszebb nászajándékkal lepte meg magát és edző kedvesét Hosszú Katinka, aki az év elején költözött haza Los Angelesből amerikai vőlegényével. Katinka és Shane öt éve szerettek egymásba, amikor a fiatal úszónő a pekingi olimpia után Amerikában folytatta tanulmányait. „Shane azon az egyetemen tanul, ahol én, ő is az úszócsapat tagja, így aztán a legtöbbször a medencében találkozunk. Persze járunk házibulikba, elmegyünk a tengerpartra is együtt, és hozzá bújok, ha valami igazán félelmetes horrort nézünk a moziban. Rögtön megtetszett, de nem én kezdeményeztem, ő volt az, aki megtette az első lépést. És örülök neki, mert boldogok vagyunk együtt!” – nyilatkozta megismerkedésük után nem sokkal Katinka a Story magazinnak, aki most egy újabb aranyéremmel a zsebében hamarosan esküvőjét tervezi, nem is akárhol. A fiatalok az augusztus végi lagzit a Seychelle-szigeteken, szűk családi körben szeretnék megtartani. Mi ezúton kívánunk nekik nagyon sok boldogságot!

Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version