Ez a nő akar szülni Katalin hercegné talán meleg öccsének

nlc | 2013. Augusztus 06.
Eddig azt pletykálták, hogy James Middleton homoszexuális, amit ő soha nem tagadott. Majd idén tavasszal két hölggyel is hírbe hozták, akik közül az egyik, egy egygyermekes anya nemrég kijelentette: ő és James babát terveznek. Bemutatjuk Katalin hercegné öccsének szövevényes és pletykákkal tarkított életét.

Kezdjük az elején, lássuk, ki is ez a James Middleton, aki bár a cambridge-i hercegné öccse, mégis eddig kevesebb figyelmet kapott, mint Katalin másik testvére, a fenékkirálynő Pippa.

Egyetemistából pucér cukrász

James William Middleton 1987-ben született, ő a legkisebb gyermek a Middleton famíliában. A családi partikellékbiznisznek köszönhetően nővéreihez hasonlóan ő is méregdrága, bentlakásos iskolákba járt. Egyetemi karrierje azonban nem éppen a királyi családhoz méltó: egy év után otthagyta az edinburgh-i egyetemet, hogy saját cukrászcéget alapítson, és tortasütéssel egészítse ki a családi cég profilját. Megy is a bolt! James pénztárcája pedig évről évre vastagabb, míg a hasa egyre kockásabb lett. Merthogy a fiú imád sportolni. Az interneten tucatnyi meztelen, félmeztelen, már-már erotikus kép kering róla, mind-mind bulikban készült. Sütisütés mellett ugyanis inni és bulizni szeret a legjobban, és ilyenkor elveszíti a kontrollt. Ennek köszönhetően megtalálhatóak a világhálón azok a képek, amiken a haverjaival nőnek öltözött be, kisminkelte magát, sőt olyan is, amelyen a meztelen fenekét mutatja a kamerának. És igen, találhatunk olyan fotót is, amin fiúkkal csókolózik.

Harry herceggel is szeret tivornyázni

Innen indult el a brit sajtóban az a pletyka, hogy James Middleton meleg. Ő pedig ez ellen soha nem tiltakozott. Azonban amióta nővére férjhez ment Vilmos herceghez, James is változott. Bár továbbra is rendszeresen bulizik, tivornyáit már diszkrétebben intézi. Közben törődik a cégével, olykor feltűnik Wimbledonban, egy-egy VIP-partin Londonban, de meghívják udvari eseményekre is; legutóbb a szüleivel jelent meg II. Erzsébet megkoronázásának hatvanadik évfordulója alkalmából tartott koncerten, és a királyi páholyban ült.

Két nő, egy gyerek, tucatnyi pletyka


  Donna Air

 Alejandra Welsh Pena

Nos, ha tudták volna az udvarban, hogy James kivel randizik, akkor nem biztos, hogy meghívják a koncertre. A férfi ugyanis, a brit lapok szerint, február óta viszonyt folytat az egyik botrányos életű, nála hét évvel idősebb, egygyermekes brit műsorvezetővel, Donna Airrel. Kapcsolatuk nem lehet még túl mély, hiszen James 26. születésnapját például külön töltötték: a fiú a családjával, miközben Donna Barbadoson üdült lányával, Freyával. Ebben az időben kapták lencsevégre, amint James egykori egyetemi csoporttársával vacsorázik meghitten Észak-Londonban. A lány, Alejandra Welsh Pena, és barátai szerint ő is titkos viszonyt folytat a Middleton fiúval… Amint a műsorvezető Donna meglátta ezeket a szalagcímeket, több sem kellett neki, ő is tiszteletét tette az egyik brit lapnál. Elmondta, hogy nagyon boldog James Middleton oldalán, és szeretné, ha hamarosan gyermeket szülhetne a férfinak.

Ezt követően nem csoda, hogy mindenki Jamestől akarta hallani az igazságot. Mégis melyik hölggyel jár? Tényleg apa lesz? „Egyetlen nő van az életemben, a kutyám, Ella” – jött a frappáns válasz…

Exit mobile version