Életveszélyes állapotba került Kasza Tibi édesanyja

nlc | 2013. Augusztus 26.
Miközben első saját show-jának felvételei zajlottak, Kasza Tibi nem is sejtette, hogy édesanyja élet-halál közt lebeg.

Sziporkázott, szórta a poénokat első saját show-jának felvételén Kasza Tibi, miközben testvérei arra kérték a műsor producerét, ne szóljanak Tibinek arról, hogy édesanyja súlyos, életveszélyes állapotba került – írja a Blikk. Tibi anyukája évek óta cukorbeteg, aki álmában bekómált. „Úgy gondoltuk, az lesz a legjobb, ha megkíméljük őt a fölösleges stressztől, vagyis hallgattunk testvérei tanácsára, és nem mondtuk el neki” – mondta a műsor producere. Kasza Tibi a producer szerint százszázalékosan helyt áll a forgatás alatt. „Gábor és Bori, a testvéreim dél körül léptek le a forgatásról, mint utólag megtudtam. A stábtagok mondták, hogy sürgős dolguk akadt, és el kellett menniük. Meglepődtem, furcsálltam, miért hagynak itt életem egyik legfontosabb napján, de akkor még nem sejttetem, mi történt édesanyámmal. Jobban is tették, hogy nem mondták el az igazat” – mesélte Kasza Tibi, akinek párja, Andrea mondta el, hogy mi történt anyukájával. Tibi azonnal kocsiba ült és a kórházba ment. „Amikor az orvos kijött hozzám, annyit mondott: ezt most megúsztuk! Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha pár perccel később veszik észre, hogy életveszélyes állapotba került. Már sokkal jobban van, de kell még pár nap, amíg a szervezete regenerálódik” – folytatta.

Exit mobile version