Pofozkodással vádolják az egykori villalakót

nlc | 2013. Augusztus 26.
VV Béci pénzt követel egy fesztiválszervezőtől, mert állítása szerint az az utolsó pillanatban mondta le az egykori villalakó fellépését.

Érdeklődés hiányában az utolsó pillanatban mondták le a szervezők egy fesztivált, Béci mégis megjelent a helyszínen, majd szóváltásba keveredett a főszervezővel, aki végül rendőrt hívott – írja a Bors. „A buli előtt alig egy órával mondta le e-mailben az egészet ez a tejfölösszájú ficsúr, akkor, amikor már majdnem a helyszínen voltunk… Amikor meglátott minket, azonnal magyarázkodni kezdett, és időt kért a szerződésben foglalt pénz előkerítésére” – ecsetelte a lapnak Béci, akinek májusban született meg kislánya. A szervező végül rendőrt hívott. „A hatóság igazoltatott minket, de a hírekkel ellentétben nem csattant el pofon, így eljárás nem történt ellenünk. Azt javasolták a rendőrök, hogy peres eljárás útján próbáljunk hozzájutni a pénzünkhöz” – mondta az egykori villalakó. A Borsnak a fesztivál főszervezője nem nyilatkozott, de a Halasmédia riporterének elmondta, hogy elcsattant egy-két pofon, és a sérüléseiről orvosi papírjai vannak, valamint gondolkodik a feljelentésen.

Exit mobile version