Jól keresnek a SuperTV2 főzőműsorával a sztárok

nlc | 2013. Szeptember 02.
Még a főzéshez szükséges alapanyagokat is a SuperTV2 fizeti.

 

A(z) “Várod már a Hal a tortán c. műsor legújabb részeit?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem érdekel!

Az idei szezon első ötöse Dundika, Majka, Détár Enikő, Varga Viktor és Váradi Gyuszi voltak. A műsor felvétele jó hangulatban telt – írja a Bors. Nem csoda, hiszen a szereplőknek nincs más dolguk, mint elkészíteni egy többfogásos ételsort, és megvendégelni a többieket. Igaz, a forgatások nagyon elhúzódnak, de a sztárokat komoly összeggel engeszteli ki a SuperTV2. A lap információi szerint a sztárok gázsija 400-500 ezer forint körül mozog, attól függ, mennyire foglalkoztatott hírességről van szó. „Az átlagember számára félmillió rengeteg pénz, két-három hónapot is dolgozik érte, de mi sem lazsálunk” – mondta az egyik szereplő, aki neve elhallgatását kérte. A lap megkeresésére Koltay Tamás, a csatorna szóvivője elmondta: „A szerződések tartalmáról és a szereplők gázsijáról természetesen nem áll módunkban részleteket elárulni.” Dundika, aki a múlt héten szerepelt a műsorban, így nyilatkozott: „Míg az első adások alkalmával 14-16 órákat forgattunk, a végére mindezt megoldottuk tíz óra alatt. Egyébként nincs okom panaszkodni, jól éreztük magunkat, és jól is kerestünk vele.”

Exit mobile version