Demjén Ferenc aggódik Herpai Sándorért

nlc | 2013. Szeptember 18.
Megpróbálta, de nem tud segíteni egykori zenésztársán Demjén Ferenc.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Demjén Ferenc egykori zenésztársa, Herpai Sándor pszichiátriára került, ahonnan végül néhány nap után eljött. Egyelőre mindenki találgat, mi történhetett. „Borzalmas, ami Herpaival történt, de sajnos mi, a barátok már nem tudunk rajta segíteni. Itt egy kiadós beszélgetés már nem old meg semmit… Orvosi segítség kell neki, mi kevesek vagyunk ehhez. Sanyinak szüksége van egy emberre, aki állandóan mellette van… Annak sem örülök, hogy bekerült a pszichiátriára, de annak sem, hogy eljött onnan. Az a baj, hogy nem tudjuk, mi a diagnózis, hogy valóban komoly baja van-e Sanyinak” – mondta a Blikknek Demjén, aki nagyon aggódik egykori zenésztársáért. „Nagyjából egy hónappal ezelőtt találkoztam vele Szentendrén a Duna-parton… Amikor beszélgettem vele, nem láttam ennyire tragikusnak a helyzetet. Persze nem vagyok orvos, és a mostani hírek alapján én is egyre inkább aggódom” – folytatta.



Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Exit mobile version