VV Cristofel: “Valóban megütöttem Vivient”

nlc | 2013. Október 10.
Beismerte tettét az egykori villalakó.
A(z) “Te már elhagytad volna Cristofelt?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen

Néhány nappal ezelőtt Cristofel barátnője, Vivien azt állította, hogy az egykori villalakó megverte. Bár a férfi ügyvédjén keresztül másnap cáfolta a nő állítását, Cristofel most a Blikknek elismerte tettét: “Valóban megütöttem, nem tudom, és nem is akarom tagadni. Szerencsére Vivien megbocsátott, ennek nagyon örülök. Ő egy aranyos és kedves lány, rengeteget köszönhetek neki, nem is értem, hogyan tehettem vele ilyet. Iszonyatosan szégyellem magam, soha többé nem bántom.” Az nem teljesen világos, hogy Cristofel és Vivien egy párt alkotnak-e. A kubai macsó először azt mondta a lap munkatársának, hogy együtt vannak, később viszont arra kérte a Blikk újságíróját, inkább azt írja, nem alkotnak egy párt.

Az egykori celeb ügyvédje, Berényi András az Aktívnak úgy nyilatkozott, hogy Vivien megbocsájtotta az “inzultust és csetepatét“,  párjának, és újra egy párt alkotnak. Hozzátette azt is: ez nem volt “akkora erejű” ügy, hogy ebből büntetőeljárás kezdődjön.

 

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Exit mobile version