Romlott ételt adott felesége a TV2 sztárjának

nlc | 2013. Október 17.
Keményen fogta felesége Kökény Attilát, mire megjavult.

Kökény Attila felesége már rég megbocsátotta az énekes ballépést, azóta boldog házasságban élnek – írja a Blikk. “Be kell vallanom, nem voltam én egy piti csávó régen. Jártunk mulatni a barátaimmal, és bizony sokszor előfordult, hogy ránk zárták a helyiséget” – mesélte Kökény Attila, aki azt állítja, hogy megjavult, így egyre kevesebb a vita köztük. “Házasságunk elején Attila bárzenész volt. Hetente legalább egyszer munka után ottmaradt bulizni, és tántorogva jött haza, reggel nyolckor. Először szép szóval próbáltam jelezni, hogy ez nekem nem tetszik, aztán elfogyott a türelmem, és akkor kieresztettem a hangomat” – mondta a zenész felesége, aki azt is elárulta, hogy volt olyan eset, amikor bosszúból romlott ételt adott férjének. “Éreztem, hogy valami nem stimmel, de aztán persze kiderült, mitől voltam rosszul. Szerencsére ezek a dolgok köztünk nem gonoszak, egyszerű kitolások, amelyeken ennyi év távlatából már csak nevetünk” – mondta Kökény Attila.

 

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Exit mobile version