Pikali Gerda és Rékasi Károly első szerelmes fotói – galéria

Z.A. | 2013. Október 25.
Egy budaörsi áruházlánc főzőversenyére hívták meg Pikali Gerdát és Rékasi Károlyt, akik először mutatkoztak együtt nyilvánosan azóta, hogy a Barátok közt színésze bejelentette, új kedveséhez költözik.

A két színész úgy viselkedett, akár a kamaszok, szerelmesen ölelték egymást a fotósok és a Fókusz kamerái előtt. “Óvást nyújtok be, mert a Pikali nem bír magával” – mondta nevetve Rékasi, miközben lefogta kedvesét, aki az ellenfél csapatának tagjaként megpróbált elvenni tőle egy üveg bort. A szerelmesek egész idő alatt önfeledten nevettek, ölelkeztek, Rékasi még ölbe is kapta Pikalit, úgy tűnt, mintha az elmúlt időszak történései egyáltalán nem viselték volna meg a párt. Az esemény végén azonban, amikor autóba ültek, a velvet.hu fotósa megpróbálta lefotózni őket, Rékasi ekkor elvette a fotóstól több százezer forintot érő fényképezőgépét, amit végül egy ismerőse útján juttatott vissza.

Pikali Gerda és Rékasi Károly első szerelmes fotói - galéria

Egy budaörsi áruházlánc főzőversenyére hívták meg Pikali Gerdát és Rékasi Károlyt, akik először mutatkoztak együtt nyilvánosan azóta, hogy <a href="https://nlc.hu/sztarok/20131008/rekasi-karoly-pikali-gerda-/" target="_blank"> a Barátok közt színésze bejelentette, új kedveséhez költözik. </a>

Exit mobile version