Rátámadt egy fotósra Rékasi Károly

nlc | 2013. Október 25.
Felbosszantotta egy fotós Rékasi Károlyt.

Erőszakkal vette el egy fotós több százezret érő gépét Rékasi Károly, végül el is vitte magával – írja a Blikk. “Egy áruház nyilvános eseményén vettek részt. Négy celeb főzött, erről készítettünk beszámolót. A végén a bejáratnál vártam a taxit. Pikali Gerda és Rékasi Károly is a közelben állt, találkoztak egy ismerősükkel, majd elhajtottak. Rékasi vezetett, én meg lefényképeztem őket. Körülbelül két percre rá megállt előttem kocsival Rékasi, kiugrott, majd kikapta a kezemből a gépet. Még a táskámból is kihullott pár dolog!… Ezután jött a huzavona, hogy adja vissza, de elhajtott vele – mondta Szécsi István fotós, aki rendőrt hívott a helyszínre, és végül visszakapta fényképezőgépét. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, egyelőre a rendőrség vizsgálja, hogy szabálysértés vagy bűncselekmény történt-e. Rékasi Károly nem nyilatkozott az ügyben.

 

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Exit mobile version