Börtönnel fenyegették meg a popsztárt

nlc | 2013. Október 28.
Betiltották Kesha koncertjét Malajziában. Csalódottságában kifakadt a Twitteren.

Nem engedélyezték Kesha, az amerikai popsztár hétvégi malajziai koncertjét a helyi hatóságok, mert úgy ítélték meg, hogy az kulturális és vallási érzékenységet sértene.

A Livescape koncertszervező céget egy nappal a szombatra tervezett előadás előtt értesítették a Kuala Lumpur-i koncert betiltásáról. A cég szerint az énekesnő korábban az előadók számára előírt szabályokat elfogadva beleegyezett, hogy a dalszövegeken és szokásos fellépőruháin is változtasson. A Livescape ugyan mindent elkövetett, hogy mégis engedélyezzék a koncertet, ám végül törölniük kellett a fellépést. A műsor elmaradása több mint egymillió ringgit (átszámítva 75 millió forint) veszteséggel járt a cég számára.

„Hogy világos legyen, nem én töröltem a koncertet. Nem engedték, hogy fellépjek. És ha mégis fellépnék, börtönnel fenyegettek meg” – közölte Twitter-üzenetben a csalódott sztár a rajongóival. A koncertszervező szerint a sztár sorait a frusztráltsága rovására kell írni, mert börtönnel senki sem fenyegette, csak arra figyelmeztették, hogy ha mégis fellépne, a hatóságok bezárják a show-t.

A malajziai hatóságok nem részletezték, hogy végül miért nem engedték Keshát énekelni. A muzulmán országban egyébként rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak a női fellépőkre: testüket a mellkasuk tetejétől a térdükig be kell fedniük.

Exit mobile version