Így kezdett új életet Oláh Ibolya

nlc | 2013. November 27.
Visszatért a színpadra Oláh Ibolya, első koncertje jó hangulatban telt.

Negyvenperces műsorral állt újra színpadra Oláh Ibolya, akit nagy lelkesedéssel fogadott a közönség – írja a Blikk. „Nem igazán tudok beszélni, nem vagyok a topon” – mondta a koncert után az énekesnő a lap munkatársának, így nem nyilatkozott. Új együttesének dobosa és szövegírója, Zombor Szabolcs így mesélt Ibolyáról: „Hallottuk, hogy nem egyszerű eset, de nem volt vesztenivalónk, és azt kell mondanom, elhivatottabb énekesnővel még nem találkoztunk… Az első pillanattól fogva úgy tekintünk rá, mintha a húgunk lenne, és öt próba után már színpadon álltunk. Hat új dalt rögzítettünk vele, és jövőre a lemez is meglesz.”

Oláh Ibolya nehéz időszakon van túl. Lemezszerződését felbontotta, több koncertjén nem jelent meg, így menedzsere sem támogatta tovább, ezenfelül anyagi és egészségügy problémái is voltak.

Így kezdett új életet Oláh Ibolya

Visszatért a színpadra Oláh Ibolya, első koncertje jó hangulatban telt.

 

Exit mobile version