Megvan 2013 legsikeresebb előadója

nlc | 2014. Február 03.
A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége a lemezeladásokon és internetes letöltéseken túl most először vette figyelembe a streamingszolgáltatások mutatóit is a ranglista összeállításakor.

A One Direction brit fiúbandát nevezték meg a 2013-as év legnépszerűbb előadójaként.  Az együttes tavaly dobta piacra harmadik stúdióalbumát Midnight Memories címmel. A korong az amerikai Billboard 200-as albumeladási lista első helyén landolt, és ezzel a brit ötösfogat lett a ranglista történetének első csapata, amelynek első három lemeze kivétel nélkül az élen debütált.

A Hanglemezkiadók Nemzetközi Szövetsége által összeállított lista második helyén Eminem áll, míg a 33 éves Justin Timberlake a dobogó harmadik fokáig jutott. Az amerikai rapper nyolcadik albuma, amely a The Marshall Mathers LP 2 címet kapta, tavaly került a lemezboltok polcaira, miközben Timberlake olyan slágerekkel örvendeztette meg rajongóit 2013-ban, mint a Mirrors és a Take Back theNight.

A toplista legjobb tízes mezőnyébe a barbadosi énekesnő, Rihanna, a közelmúltban két Grammy-díjat (az év albuma és az év felvétele) is bezsebelő francia elektronikus duó, a Daft Punk, valamint KatyPerry amerikai énekesnő is bekerült.

Exit mobile version