Elvált a feleségétől Berlusconi

nlc | 2014. Február 19.
Huszonkét év házasság és négy év különélés után a monzai bíróság kimondta a válást a volt olasz kormányfő és felesége, Veronica Lario között; az anyagiakon még egyezkednek. Berlusconi most már akár feleségül is veheti menyasszonyát.

Az akkor még vállalkozó Silvio Berlusconi 1980-ban ismerte meg a színésznő Veronica Lariót (eredeti nevén Miriam Bartolinit). Berlusconi 1985-ben vált el első feleségétől, Carlo Dall’Ogliótól, akitől két első gyereke, Marina és Piersilvio született. Berlusconi és Lario 1990-ben házasodott össze három gyermekük, Barbara, Eleonora és Luigi megszületése után.

Férje politikai szerepvállalása és a négy Berlusconi-kormány idején Veronica Lario mindig is a háttérben igyekezett maradni. 2007-ben Lario az olasz sajtóban nyilvános bocsánatkérést követelt férjétől azután, hogy Berlusconi saját kereskedelmi televízióinak egyik díjkiosztásán az akkori táncosnőnek, Mara Carfagnának udvarolt. Carfagna később a Berlusconi vezette kormány esélyegyenlőségi minisztere lett. 2009 áprilisában Silvio Berlusconi kormányfő – akit 2 évvel ezelőtt a Der Spiegel című német lap Orbán Viktornál is veszélyesebbnek titulált – megjelent egy nápolyi lány, Noemi Letizia 18. születésnapján. Ezt követően Veronica Lario benyújtotta a válást, pedig a politikus tagadta, hogy viszonyt folytatna a fiatal lánnyal.

A bíróság kezdetben havi 3 millió eurós (90 millió forintos) tartásdíjat ítélt Lariónak, majd az összeget a felére csökkentette. Veronica Lario kiköltözött a Monzához közeli Macherio családi villájából is, amely 78 millió eurót ér. Az anyagiak rendezése még folyik, erről a következő hónapokban születhet végleges bírósági döntés.

A korábban “latin szeretőként tetszelgő”, 77 éves politikus felszabadultan fogadta a válás hírét. Most akár el is veheti feleségül a 29 éves Francesca Pascalét, aki 2012-ben vált Silvio Berlusconi hivatalos menyasszonyává.

Exit mobile version