Pont került Bajor Imre éttermi ügyének végére

nlc | 2014. Március 04.
Egy felszámolócég közbenjárásával sikerült eladni Bajor Imre csődbe ment éttermét – írja a Blikk.

A Blikk információi szerint Bajor Imre 2008-ban megnyitott, és már 2009-ben becsődölt éttermét csak mostanra sikerült eladni pályázati úton, egy felszámolócég közbenjárásával. “Vendéglátósként szerettem volna tevékenykedni. De sajnos ebből nem lett semmi” – nyilatkozta korábban a lapnak Bajor Imre, aki a csőd után kénytelen volt meghirdetni az üzlethelyiséget. “A megadott határidőig lehet ajánlatokat tenni a pályázaton meghirdetett értékekre. Közjegyző jelenlétében kibontják a pályázatokat, és aki a legmagasabb árat adja érte, az viheti is” – mondta egy neve elhallgatását kérő felszámoló az eljárás menetéről.

Exit mobile version