Ördög Nóra kislánya már kilenc és fél hónapos, ám legnagyobb szerencséjükre eddig mindenféle megfázás, betegség elkerülte a kis Micit. Az elmúlt időszakban, azonban a fogzás annyira megviselte a kislányt, hogy kénytelenek voltak bevetni a minden csöppség rémálmának számító orrszívót. A Szombat esti lázban hamarosan visszatérő műsorvezető blogjában számolt be a megpróbáltatásokról. “Utoljára ici-pici csecsemő volt még, amikor nekiestünk a szippantóval, de akkor még nem is igazán tiltakozott, másrészt nem is nagyon volt mit kiszedni, csak olyan biztonsági-tisztasági művelet volt az egész. Ettől függetlenül ezt is mindig nagy műgonddal, és persze ketten végeztük, én stabilizáltam Mici fejét, Palkó kezelte a berendezést. Most azonban, körülbelül fél év, 5 kiló és egy nagy adag önérzet plusszal, egészen más a leányzó fekvése…” – kezdte Nóra a bejegyzésben, akinek bár nem volt könnyű dolga kezdetben, mostanra Mici is hozzászokott a “rémisztő” orrszívóhoz.
Kibújtak az első fogacskák
“Az én tündéri, visítozó kislányom, mintha megértette volna, hogy nem ellene, hanem érte történik. Jön, és jelzi, ha már nagyon tele van az orra, és bár persze ettől még ugyanannyira tiltakozik, de már nem azt látom a tekintetén, hogy önkívületben küzd az életéért, hanem tulajdonképpen érdeklődve, kissé megadóan nézelődik, és csak mellesleg ordít, mert hát azt azért kell. Magamon is érzem a fejlődést, sokat erősödtem fizikailag és lélekben is az elmúlt napokban, és már nincs lelkiismeret-furdalásom, mert rengeteg szippantással a hátunk mögött, gyorsan lekopogom, sikerült elkerülnünk a komoly szövődményeket, Micinek szerencsére láza sincs, és szemmel láthatóan még mindig szeret.
A slusszpoén, hogy egy alapos kivizsgálás után a gyerekorvosunk megállapította, hogy tulajdonképpen nem összeszedtünk valamit, hanem Micinél a fogzás okozza ezt a szűnni nem akaró takonyáradatot, 2 hét leforgása alatt növesztett ki ugyanis 4 fogat felül… Úgyhogy az immunrendszere még mindig csillagos ötös. (Kopp-kopp…)” – osztotta meg követőivel az örömhírt az RTL Klub műsorvezetője.
Ördög Nóra blogjában számolt be arról, hogyan "élték túl" a fogzással járó első megpróbáltatásokat.