Rubint Réka az egyik legpéldásabb celebmami

Z.A. | 2014. Március 25.
Ezer magyar édesanyát kérdezett meg a JátekNet.hu Webáruház arról, hogy szerintük a híres anyukák közül kik a legpéldásabb szülők. Rubint Réka mellett Szandi, Ördög Nóra és Anglina Jolie is helyet kapott a nem reprezentatív jellegű felmérésen.

A magyar anyukák véleménye szerint egy jó anya három legfontosabb tulajdonsága a gondoskodás, a türelem, valamint a nevelés során mutatott következetesség – derült ki a egy friss kutatásából.

Az ezer megkérdezettnek többek között arra kellett választ adnia, hogy ők kiket tartanak a hazai és a külföldi sztárvilág legpéldásabb anyukáinak. A kutatásban részt vevők listáján nemzetközi tekintetben első helyen végzett Angelina Jolie, aki Brad Pittel három saját gyermeke mellett három örökbefogadott gyermeket is nevel – ennek tudatában pedig nem is meglepő az eredmény.  Őt követi Julia Roberts, Meryl Streep, Jennifer Garner és Heidi Klum.

A hazai lista élén a háromgyermekes Szandi végzett. Ismerve az ő családi életüket, azt, ahogy és amilyen szellemben nevelik három gyermeküket, szintén nem meglepetés, hogy a hazai anyukák őt tartják a legpéldásabb édesanyának. A második helyre a második gyermekével várandós Ördög Nóra érkezett. Míg első gyermeke számtalan harc és küzdelem árán tudott csak megfoganni, addig a legújabb jövevény expressz gyorsasággal döntött úgy, hogy szeretne a Nánási család legifjabb tagja lenni.

A gyerek számára elengedhetetlen az érzelmi biztonság

A dobogó harmadik fokára Rubint Réka került, aki nemcsak a munkájának elkötelezett híve, de a családjáért is képes lenne tűzbe menni. Réka elárulta a Nők Lapja Cafénak, számára mit jelent az anyaság. “Nagyon köszönöm azoknak, akik szavaztak rám! Igazán elismerő. Szerintem az anyaságban a legfontosabb alappillér, hogy az idő, amit a gyermekünkkel együtt töltünk, minőségi legyen. Az élményekkel teli, fontos pillanatokra fognak emlékezni felnőttkorukban is. A másik, ami szerintem elengedhetetlen egy gyermek boldogságához, az az érzelmi biztonság. Látniuk kell, hogy a szüleik szeretik egymást, fontosak egymás számára, és közösen is sok programot csinálnak. A szülők szerelme adja a legfőbb támpontot egy érzelmileg stabil gyereknek” – árulta el a sportos anyuka.

Nem az anyagiakon múlik

A megkérdezettek kis százaléka gondolta csak úgy, hogy a biztos anyagi háttérrel rendelkező nőknek könnyebb a gyereknevelés. Ezzel Réka is egyetért. Az anyagiak egyáltalán nem számítanak a kisgyermekeknek. Boldogan eljátszik  a szüleivel egy egyszerű labdával is, nincs szüksége drága játékokra. Azt hiszem, hogy itt is az a legfontosabb, hogy megfelelő időt töltsünk velük együtt. A mi gyerekeink is tudják, hogy Apának és Anyának dolgoznia kell, de mikor együtt vagyunk, az az idő csak az övék. Kikapcsolom a telefont, nem nézek e-mailt, hanem kizárólag velük foglalkozom. Beszélgetünk, játszunk, és sokszor sportolunk is közösen. Ezek is fontos élmények, ki nem hagynám őket semmi pénzért” – tette hozzá a Schobert Norbi felesége, aki mellett Jakupcsek Gabriellát és Egerszegi Krisztinát tartják a legpéldásabb híres magyar családanyáknak.

A Schobert-családról készült képgalériánkat itt végiglapozhatod:

Rubint Réka az egyik legpéldásabb celebmami

Ezer magyar édesanyát kérdezett meg a JátekNet.hu Webáruház arról, hogy szerintük a híres anyukák közül kik a legpéldásabb szülők. Rubint Réka mellett Szandi, Ördög Nóra és Anglina Jolie is helyet kapott a nem reprezentatív jellegű felmérésen.

Exit mobile version