A háborús nemi erőszak ellen kampányolt Angeline Jolie

nlc | 2014. Március 29.
A hollywoodi filmcsillag William Hague brit külügyminiszterrel két évvel ezelőtt indított globális kampányt a háborúkban elkövetett nemi erőszak ellen.

A háborúkban elkövetett nemi erőszak megelőzésével foglalkozó nemzetközi konferencián vett részt Szarajevóban William Hague brit külügyminiszter és Angelina Jolie hollywoodi színésznő, örömmel üdvözölve Bosznia-Hercegovina döntését, amely szerint a szexuális erőszak kivédését célzó oktatással egészíti ki katonáinak kiképzését.

A páros “úttörőnek” nevezte a kezdeményezést, amelynek szerintük irányadónak kellene lennie minden békefenntartó ENSZ-misszió számára. “A háborús zónákban előforduló szexuális erőszakcselekmények tabunak számítanak minden országban. Önök segítenek leszámolni ezekkel a tabukkal és újradefiniálni a katonaság fogalmát a 21. században” – fogalmazott Jolie a boszniai nemzetvédelmi minisztérium által szervezett konferencián. A színésznő szerint a nemi erőszak megelőzését szolgáló képzés különösen fontos a békefenntartó erők esetében, hiszen az ő jelenlétük azt biztosíthatná, hogy a “nőknek ne kelljen többé azzal a helyzettel szembesülniük, hogy vagy kimennek tűzifáért és vízért, és megerőszakolják őket, vagy nézik, ahogy a gyermekeik éheznek”.
 
Az újabb drasztikus műtétre készülő hollywoodi filmcsillag és a brit külügyminiszter két évvel ezelőtt indított globális kampányt a háborúkban elkövetett nemi erőszak ellen. Ez idáig 141 ország csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek további célkitűzései közt szerepel az elkövetők felelősségre vonásának követelése és az áldozatok támogatása.

A szarajevói konferenciát követően Jolie – aki családjával Afrikába költözik – és Hague az 1995-ös srebrenicai mészárlás áldozatainak hozzátartozóival találkozott. A mintegy 8000 áldozatot – köztük főleg férfiak és fiúk életét – követelő vérontást a második világháborút követő időszak legszörnyűbb tömegmészárlásaként tartják számon.

Exit mobile version