Egy héttel ezelőtt, közel másfél év kihagyás után visszatért a képernyőre Ördög Nóra. A mindig csinos műsorvezető szemmel láthatóan sugárzik a boldogságtól, ami nem csupán annak köszönhető, hogy a Szombat Esti Láz – A nagy félrelépés című show háziasszonyaként újra bizonyíthat, hanem annak is, hogy nemrég kiderült: második gyermekét hordja a szíve alatt.
“Volt bennem egyfajta kétely”
Ördög Nóra lapunknak többek között arról is mesélt, milyen érzések kavarogtak benne az első adást megelőzően. “Nekem a Szombat Esti Láz mindig is a szívem csücske volt, mert – a
“Volt bennem egyfajta kétely azzal kapcsolatosan, hogy a műsorvezetés vajon ugyanolyan-e, mint a biciklizés, hogy az ember – bármennyi ideig is nem csinálja – nem felejti el. Persze nyilván vissza kellett ebbe az egész körforgásba rázódnom, és érzem magamon, hogy fejben jobban kell koncentrálnom, de azt hiszem, azért kijelenthetjük: kicsit olyan, mint a kerékpározás” – mesélte. A műsorvezető egyébként irigylésre méltóan jól néz ki, csupán a pocakja árulkodik arról, hogy a második gyermekével várandós. Nóra azt mondja: ez főként nem annak köszönhető, hogy rendszeresen jár baba-mama jógára, hanem annak, hogy egész nap szaladgál a kislánya, Mici után.
Nemrég tértek haza a családi nyaralásból
Az X-Faktor egykori háziasszonya mindemellett arról is mesélt nekünk, hogy miért tartja magát szerencsésnek. “Micivel mind a kilenc hónap problémamentes volt, nem voltam rosszul, nem voltam fáradékony, nem émelyegtem, és – lekopogom – ez most is így van, úgyhogy szerencsére
“A hétvégék csak a családról szólnak, akkor Palkó sem dolgozik, és minden egyes együtt töltött percet kihasználunk. Amióta megérkezett a jó idő, rengeteget kirándulunk, sétálunk, illetve a műsor kezdete előtt »megszöktünk« egy picit, és elutaztunk nyaralni” – zárt a kiváló írói vénával megáldott Nóri, aki könnyen lehet, hogy hamarosan ismét tollat, pontosabban billentyűzetet ragad, és az életük minden egyes fontosabb történését megosztja majd a nagyérdeművel. A Reflektor magazin riportjában megnézheted, hogyan figyelte a kulisszák mögül Nánási Pál és Mici Nórát.
Itt megnézheted az Ördög Nóráról készített galériánkat:
Ördög Nóra a Nők Lapja Cafénak a második várandóssága mellett arról is mesélt, miért érzékenyült el a Szombat Esti Láz első adásának felvételén.