Csúnyán helybenhagyták Cristofelt

nlc | 2014. Április 23.
Verekedésbe keveredett az egykori villalakó, Cristofel.

A Blikk információi szerint Cristofel egykori barátnőjének, Viviennek az új barátja betörte Cristofel fejét. “Márciusban műtötték meg a mellemet, itthon lábadoztam, és Cristofel egyáltalán nem törődött velem. Sőt újra agresszív lett, és felhozta, hogy miattam nem mehet sehová, mert én tartom őt el… Időközben megismerkedtem egy sráccal, és le akartam ülni beszélni Cristofellel, hogy már nem szeretjük egymást, kezdjünk új életet, szakítsunk. Azt mondta, ha adok neki havi százezer forintot, akkor lelép a lakásból, de természetesen ebbe én nem mentem bele. Ekkor kezdett el újra üvölteni” – mondta Vivien, aki azonnal tárcsázta új barátjának számát, ő pedig, a lány elmondása szerint, jól ellátta Cristofel baját. “A fiú szerencsére megvédett, jól ellátta Cristofel baját, most végre visszakapta azt, amit velem és Veronikával is tett. Betört a feje, amit aztán összevarrtak, és az orra is eltört” – mondta a lány.

Cristofel a lapnak megerősítette, hogy Vivien barátja megverte őt. “Vivien barátja valóban megvert…  én jól érzem magam a bőrömben, épp munkát keresek, boldog vagyok, és ezt kívánom Viviennek is” – mondta Cristofel.

 

Exit mobile version