Balesetet szenvedett Marenec Fruzsi – fotó

G.Zs. | 2014. Május 20.
Hatalmasat ütközött Marenec Fruzsi egy német versenyzővel a Lotus Ladies Cup oscherslebeni második futamán. A SportKlub műsorvezetője ekkor még tudta folytatni a versenyt, azonban az autójáról lerepülő alkatrészek veszélyeztették a többi versenyző épségét, így a lányt kiintették a futamról.

A Lotus Ladies Cup mezőnye a Német Túraautó Bajnokság (DTM) betétfutamaként versenyzett Oscherslebenben. A vasárnapi futamon Marenec Fruzsina a hatodik helyről rajtolt, majd egy helyet javított is az eredményén, amikor a nyolcadik körben a német versenyző látványosan lelassult, és Fruzsi már nem tudta elkerülni az ütközést. A baleset következtében az autó jobb eleje szinte teljesen eltűnt, Fruzsi azonban nem adta fel, és tovább folytatta a futamot.

“Elkerülhetetlen volt az ütközés”

A következő körökben folyamatosan kisebb-nagyobb alkatrészek estek le az autóról, többek között a lámpáját is elvesztette. A műsorvezető tudatában annak, hogy veszélyt jelenthet a társaira, ezért elengedte a mögötte autózó többi versenyzőt és biztonságos, lassú tempóra váltott, hogy pontot szerezhessen – a versenybírók azonban úgy döntöttek, hogy biztonságosabb, ha kiintik őt a futamról.

“Csalódott vagyok, mert úgy éreztem, hogy tudom tartani a lépést az élmezőny tagjaival. Szerintem nem rontottam el a féktávot, a német lány egyszerűen lelassult, és már elkerülhetetlen volt az ütközés. Nem adom fel, remélem, hogy Ausztriában a következő versenyen nagyobb szerencsém lesz” – mondta a mellnagyobbító műtéten átesett műsorvezető.

Exit mobile version