Lassan gyógyul az infarktus után Bódi Margó

G.Zs. | 2014. Június 05.
Nyithatnék valami nagyon szép és mélyreható idézettel, de ezt inkább meghagyom Coelhónak, helyette inkább csak annyit írok, hogy Bódi Margó élethez való hozzáállása példaértékű.

Annak ellenére, hogy most épp egy igencsak nehéz időszak kellős közepén van – mint ismeretes, nemrég agyérinfarktust kapott –, nem sajnáltatja magát, nem aggódik, olyan pozitivitás sugárzik a hangjából, hogy azt tanítani kéne. Az Édes Élet szereplőjét telefonon értem utol, éppen a délutáni, amolyan “kötelező” pihenőjét követően.

“Nehezebben beszélek, be vagyok lassulva”

Az orvos azt mondta, nyugodtan járhatok koncertezni, de nem szabad lefárasztanom magam, úgyhogy Gusztiékkal kicsit átszerveztük a koncerteket. Három dalt énekelek, ennyit szerintem simán meg lehet csinálni.” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Bódi Margó. Az énekesnő kissé fordított életet él: a hétköznapokon pihen, a hétvégéit pedig a rajongóknak szenteli – egyetlen szabad hétvégéjük sem lesz a nyár folyamán. Azt mondja, sokkal jobban érzi magát, mint néhány hete (ez egyébként a hangjából is abszolút kitűnik), de még koránt sincs jól. “Délelőttönként általában intézkedni szoktam, és amikor hazaérek, akkor érzem igazán magamon, hogy elfáradtam – ezért is van a kötelező délutáni pihenő. Nehezebben beszélek, kissé be vagyok lassulva – de ez csak annak tűnik fel, aki közelebbről ismer, mint például ugye a családtagjaim.” És valóban, nekem például egyáltalán nem szúrt szemet – sem azelőtt, hogy mondta volna, sem pedig azt követően, pedig direkt figyeltem.

Fotó: SuperTV2

A Szombat Esti Lázban való szereplést visszautasító énekesnő azt is megosztotta velem, hogy a férje, Bódi Guszti minden egyes kívánságát lesi. Pedig ez az ő szokásaikkal ellentétes: “Nálunk a férfiak nem szolgálják ki a nőket, mert az olyan, mintha szerepet cserélnének a nemek. Azonban, amióta kiderült a betegségem, hiába akarok felállni, mondjuk egy pohár vízért vagy vacsorát melegíteni magamnak, mert Guszti nem engedi. Ő szerintem jobban aggódik, olykor túlzásokba is esik.” – mosolygott, hozzátéve: az infarktusa következtében megrongálódtak az agysejtjei, szerencsére azonban a gyógyszereknek köszönhetően idővel képesek lesznek újraéledni. “Sokat kell pihennem, ezért a nyár folyamán – amikor épp nem koncertezünk – kisebb belföldi nyaralásokkal, wellnessezésekkel próbálok majd regenerálódni, azt szeretném, ha minél előbb a régi önmagam lehetnék.” – zárt Margó, akinek mi ezúton is rengeteg  kitartást, és mielőbbi felépülést kívánunk.

Exit mobile version