Gyereket akar Klapka György

nlc | 2014. Június 22.
Klapka György izgatottan készült a nászéjszakára, és gyereket tervez.

“A nászéjszakán gyereket csinálunk, nagy gyerekeim vannak, azt mondták, kell még egy testvér nekik. Én neki ugrok, ha ő elugrik, akkor nem lesz gyermekáldás” – nyilatkozta a frissen nősült Klapka György a Blikknek, készülve a nászéjszakájára. Az üzletember persze viccelt, az azonban komoly, hogy a nászéjszaka romantikusan telt.

“A szeretet és a közös hálószoba is megmaradt, de már évek óta külön ágyban alszunk. Az esküvő utáni éjjel azonban már csak a romantika kedvéért is felmentünk az emeletre, ahol megvan még a speciális, közös nászágyunk, amit 15 évig becsülettel nyüstöltünk. Az ifjú menyasszonyt rávettem, hogy próbáljuk ki újra” – mondta el Klapka György és hozzátette, hogy bár korábban egyáltalán nem volt hűséges típus, ma már nem kell emiatt aggódnia feleségének, és nem lép félre többé.

Exit mobile version