Dobrády Ákos kedvese a minap egy igazán különleges fotózáson vett részt. A közösségi oldalára felkerült werkfotót elnézve egy dolgot már most kijelenthetünk: Eszti ezúttal minden eddiginél többet mutatott magából – persze, csak a jó ízlés határain belül.
“Egy, a szívemhez nagyon közelálló csapattal (Oleg Borisukkal, Viktor Taranenkoval és Kiss Márkkal) dolgozhattam együtt, ami már alapvetően nagy öröm volt számomra. A fotózás legfőbb célja az volt, hogy kimozdítsunk engem a »szép, göndör hajú lány« image-ből, és megmutassuk az embereknek, hogy van egy másik, sokkal vadabb oldalam” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Iszak Eszter.
“Márkkal már többször dolgoztunk együtt, pontosan tudja, hogy mi az, ami még belefér nekem, és mi az, ami már nem. Egy pillanatig sem aggódtam azon, hogy esetleg olyan ruhát hoz majd a helyszínre, ami abszolút távol áll tőlem” – mondta Eszti.
A műsorvezető az említett fotón egy igencsak szexi, sokat mutató szerelésben látható, azonban, mielőtt a férfiak nagyon megörülnének, eláruljuk: Eszti ennél többet egyik képen sem fog láttatni magából. “Ebből a szempontból gátlásos vagyok, úgy gondolom, hogy egy nőnek nem feltétlenül kell mindent megmutatnia. Nem tervezem, hogy valaha is az életben ennél jobban kitárulkozom a kamerák előtt” – mondta, utalva ezzel arra, hogy ő bizony nem fog férfimagazinok címlapjáról visszamosolyogni.
Nem fogod elhinni milyen szakmában dolgozik Keleti Györgyi |
Nemrég lezajlott a VIVA Comet díjátadó, amelynek idén (is) Iszak Eszter volt az egyik házigazdája:
Iszak Esztert szerintem a legtöbben egy kedves, mindig mosolygós, amolyan "légynek sem tud ártani" lányként könyvelték el magukban, pedig a VIVA TV népszerű műsorvezetőjének van egy sokkal vadabb oldala is – csak ezt korántsem mutatja meg olyan sokszor, mint az előbbit.