Nagy dobásra készül Tolvai Reni

G.Zs. | 2014. Július 11.
Míg egyes tehetségkutatósoknak alig-alig akadnak felkérései, addig a Megasztár 5. győztesének, Tolvai Reninek tömve a naptára fellépésekkel.

Azt mondja, több koncertet aligha tudna bevállalni, szinte nincs olyan nap, hogy ne az ország valamely pontján koncertezne. Úgy tűnik, mégsem mindenkit ér el a tehetségkutatós “átok”, kvázi, hogy eltűnik a süllyesztőben.

Nincs okom panaszra, szerencsére rengeteg megkeresésem van, próbálok mindnek eleget tenni. Az idei nyár ebből a szempontból különösen fontos számomra, augusztus 23-án egy olyan oldalamat mutatom meg a rajongóimnak, amelyet ez idáig még nem láthattak. A zenekarommal és a Miss Orchestra Sinfonicával kiegészülve egy exkluzív, másfél órás műsort fogunk előadni a Velencei-tó északi strandjánál” – mesélte nekünk Tolvai ReniA stílusosan villantó énekesnő azt is elárulta, hogy gőzerővel készíti a nagylemezét, ezért – a korábbi terveivel ellentétben – mégsem utazik szeptemberben az Egyesült Államokba.

Az album miatt kicsit csúszik az utazásom időpontja, de folyamatosan tartom a kapcsolatot a kinti szakemberekkel, beszélünk, ötletelünk” – mondta. Az Eurovízióra készülő Reninek a sok munka miatt pihenni sem nagyon lesz ideje, mindössze egy szabad hete lesz egész nyáron. “A páromnak, Andrisnak (Kállay-Saunders András – a szerk.) is rengeteg fellépése van, így örülök, hogy egyáltalán össze tudtuk hozni a közös nyaralást. Egy hetet fogunk eltölteni Kréta szigetén, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom már egy kis lazításra.”

Exit mobile version