Így búcsúzik kollégájától Tóth Vera

G.Zs. | 2014. Július 29.
Tóth Vera énekesnő korábban együtt dolgozott a tragikus balesetben elhunyt dobossal, Mohay Andrással.

Mint arról nemrég a Nők Lapja Café is beszámolt: óriási veszteség érte a magyar zenészszakmát, ugyanis az egyik legkiválóbb jazzdobos, Mohay András a hétvégén életét vesztette. A Budapest Jazz Orchestra zenekar néhány tagja vasárnap éjjel a főváros felé tartott Debrecenből, amikor balesetet szenvedtek a gépjárművükkel. Az M3-as autópályán történt balesetben a zenekar három tagja könnyebben megsérült, míg a dobos, Mohay András életét vesztette. A hír mindenkit sokkolt, a szakma több képviselője a közösségi oldalon búcsúzott Andrástól. Tóth Vera énekesnő a következőképp köszönt el egykori kollégájától a Facebook-oldalán:

“Tudod Andris, egyszer csak elérkezett az a pillanat a koncerteken, hogy többé már hátra sem kellett néznem, mert valami csoda folytán, mindenféle jelzés nélkül egy pillanat alatt megérezted a ritmusomat, és nem szóltunk, fecsegtünk feleslegesen, csak egyszerűen mosolyogtunk, mert annyira boldoggá tettük egymást azzal, hogy egy dal még csodálatosabban tud szólni azáltal, hogy tudat alatt kommunikál muzsikus lelkünk, és ezen a varázsszőnyegen egy egész big band ül hangszerestül, kalapostul, nyakkendőstül és el tud szállni a végtelenbe, s tovább. Köszönöm, hogy együtt fejlődhettünk és köszönöm, hogy egy páratlan tehetségű és szerénységű jazz dobost ismerhettem meg személyedben! Kevesebb lett a világ, nagyon mély fájdalommal és még egyelőre háborgó szívvel veszek Tőled örök búcsút, kívánok jó utat és sok égi muzsikaszót a Túlvilági életedhez! Megtanítottál még jobban értékelni amim van, és mindig nagyon hálás leszek Neked ezért. Nyugodj Békében.”

Exit mobile version