Ő lett az idei Miss Balaton – fotó

nlc | 2014. Augusztus 10.
A korona ezúttal egy 20 éves, hatvani hölgy fejére került.

Három válogató és hosszas felkészülés után, augusztus 9-én, Balatonfüreden választották meg a Miss Balaton szépségverseny győztesét. A héttagú zsűri döntése alapján a korona végül Király Lili fejére került. Az első udvarhölgy Viczián Lili, a második pedig Parragh Blanka lett. A közönségszavazást Horváth Cintia nyerte.

Parragh Blanka, Viczián Lili, Király Lili és Horváth Cintia (b–j)  Forrás: Miss Balaton / Facebook

Elmondhatatlanul boldog vagyok. Ez volt az első ilyen megmérettetésem, és megnyertem! Rengeteget tanultam a verseny során, élményekkel és barátokkal lettem gazdagabb. Mindig is arra vágytam, hogyha már Királynak születtem, akkor egyszer királynő is lehessek” – nyilatkozta a megválasztott Miss Balaton.

A lányok bikiniben, estélyiben és sportos öltözetben is színpadra léptek. A versenyen azonban nemcsak a szépség számított: a döntősöknek a – Dobó Kata, Lilu, Hámori Gabriella és Görög Zita alkotta – zsűri kérdéseire is válaszolniuk kellett.

Forrás: beol.hu

Exit mobile version