Apa lett Caramel

G.Zs. | 2014. Augusztus 28.
Félreérthetetlen képet tett közzé a közösségi oldalán Molnár Ferenc Caramel.

A jeles fotón a Megasztárnak köszönhetően országos ismertségre szert tevő énekes és várandós kedvese, Szilvi az egyik fővárosi kórház liftjében szelfiezik. “Ide ketten, haza már hárman…megjöttünk!”   írta a képhez Caramel. Az énekes cikkünk megjelenése előtt hét órával osztotta meg az örömhírt miszerint órák kérdése, és apa lesz a rajongóival, könnyen lehet, hogy kedvese azóta már életet is adott első közös gyermeküknek.

Caramel néhány nappal korábban az egyik napilapnak adott interjújában elmondta, hogy szeretné feleségül venni párját. “Sokat gondolkoztam azon, hogy nagy pocakkal vagy a pici érkezése után mondjuk-e ki a boldogító igent, de ez csupán Szilvin múlik, ugyanis számomra ez csak formaság, a lényeg, hogy nagyon boldogok vagyunk együtt. Szerintem megvan a varázsa annak, hogy terhesen mondja ki az életre szóló esküt, de minden úgy lesz, ahogyan ő szeretné” – nyilatkozta akkor az énekes, aki izgatottan készült az apaszerepre. Mi ezúton is gratulálunk Carameléknek!

UPDATE: Caramel közzétette az első babafotót. “Nagyon nagyon köszönjük a támogatásotokat és a rengeteg jókívánságot! Megszületett a szemem fénye!” – írta a büszke apuka.

Fotó: Caramel Facebook oldala
 
Az Édes Élet új szereplője veszélyes produkcióra készül. Részletek itt!
Exit mobile version