Berlinbe tette át székhelyét Debreczeni Zita

G.Zs. | 2014. Szeptember 16.
Debreczeni Zita az utóbbi időben rengeteg időt tölt Berlinben – nem véletlenül.

Instagram-oldalán gyakorta oszt meg mostanában Berlinből képeket Debreczeni Zita. Kíváncsivá tett, miért tölt ennyi időt a német fővárosban. “Világ életemben nagyon szerettem Németországot, az ottani emberek mentalitását és persze a kultúrát is. Az elmúlt két évben is folyamatosan jártam ki, ugyanis – annak köszönhetően, hogy én vagyok az egyik nagy cég reklámarca rendszeresen részt veszek különböző fotózásokon. A legutóbbi alkalommal egy olyan reklámcéggel dolgoztam együtt, ezúttal mint modell, akik épp fotósokat kerestek magukhoz. Természetesen kapva kaptam az alkalmon, megmutattam nekik néhány korábbi munkámat, ők pedig azt mondták, hogy szükségük van rám”  árulta el a Nők Lapja Cafénak  Zita, akinek idén júliusban beteljesült az egyik legnagyobb álma, hiszen fotós diplomát szerzett.

Fotó: Debreczeni Zita Instagram oldala

“Az igazság az, hogy most nagyon rá kell állnom a német és az angol nyelvre, hiszen javarészt ettől függ, hogy milyen munkákra kérnek fel, milyen projektekben vehetek részt. Külön öröm számomra, hogy mindezt Berlinben tehetem meg, hiszen imádom a várost. Amikor van egy kis szabadidőm, gyakorta elmegyek olyan helyekre, amelyek egy fotós szemszögéből érdekesek lehetnek. Múltkor például egy elhagyatott televízió- és rádióállomásnál tettem látogatást, ahova főként graffitisek járnak  újrafestik a kopott falakat”  mesélte Zita, aki mindezek ellenére nem tervezi, hogy végleg Németországba költözzön. “Ha ez a németországi karrier összejön, annak nagyon fogok örülni, szerintem ez egy nagyon jó lehetőség én megpróbálok élni vele.”

 

A Színházak Éjszakáján nagyszabású aukciót szerveznek az Átrium munkatársai, amelynek bevételét egy új, az idei évadban létrehozott független színházi előadásra és fiatal művészek támogatására fordítják. Részletek itt!

Exit mobile version