Ami a szívén, az a tollán
Colette eleinte átlagos életet élt, ahogyan a többi lány. Valahol mélyen azonban mindig érezte, hogy egy kicsit más, mint a környezete, mondjuk úgy, hogy vagányabb. Húszévesen férjhez ment Henry Gauthier-Villars-hoz, aki rögtön meglátta benne írói tehetségét. Különös gondolkodása művészi vénával párosult, amelyet férje ki is használt: önéletrajzi ihletésű regényeket íratott vele, pornográf elemekkel megtűzdelve. Az újszerű hangvételen ugyan meghökkentek az olvasók, a könyvek mégis, vagy éppen ezért, egy csapásra bombasikerek lettek. Ettől kezdve nem volt megállás, Colette felforgatta mind Párizs, mind a saját életét.
Leszbikus szerelem Napóleon rokonával
Colette, bár tarolt regényeivel, tíz év után megunta az írói rabszolgasorsot, és elhagyta férjét. Új utakra lépett, amelyek szintén nem voltak éppen megszokottnak mondhatók. Kitanulta a pantomimet, és saját varieté számával meghódította a Moulin Rouge-t. Az új szerepkör új szerelmet is hozott az életébe, ekkor ismerkedett meg ugyanis a nála tíz évvel idősebb Mathilde de Mornyval, becenevén Missyvel, III. Napóleon féltestvérének lányával, akivel nemcsak szakmailag értették meg egymást, hanem szerelmi kapcsolatot is fenntartottak, de a hirtelen jött szerelemnek hirtelen is lett vége.
Botrányos viszony verte ki a biztosítékot az olvasóknál
A berobbanó sikerek, a forgószélként érkező és távozó szerelmek mély nyomot hagytak Colette-ben. A Kóborélet című regényében egy elvált, kiábrándult varieté-táncosnőről mesél. Nem nehéz kitalálni, ki ihlette. A történet szerint a főhősnő beleszeret egy milliomos örökösbe, ahogyan Colette az életben Auguste Hériot-ba. Colette számára, bár a csalódások ihlették a könyvet, mégis ez a regény hozta meg az igazi áttörést, és 1910-ben Goncourt Nagydíjat kapott érte. Ettől kezdve vált igazán keresetté mint író. Műveiben igyekezett a női sorsokat pszichológiai érzékenységgel ábrázolni. Szereplői másképp állnak a szerelmi kapcsolatokhoz és a házassághoz, mint ahogyan azt a korabeli hagyományok megszabták. Írásaiban tabuk nélkül jeleníti meg a szexuális ösztönöket és az érzelmek sokaságát egyaránt.
Colette a La Matin nevű párizsi napilap állandó írója lett, és a főszerkesztő, Baron Henry de Jouvenel felesége, akitől egy kislánya született. Az I. világháború azonban elsodorta egymástól a párt: a férfi börtönbe került, Colette pedig először ápolónőként dolgozott, majd riporterként bejárta egész Olaszországot. A háború után lehetetlen szerelmi kapcsolatba bonyolódott mostohafiával, és reménytelen fájdalmát újra regénybe öntötte. Az idősebb nő és a fiatalabb férfi kapcsolatát színre is vitték, a női főszereplőt maga Colette játszotta. Nem véletlen hát, hogy házassága végleg tönkrement, és újabb válásra volt kénytelen elszánni magát. Ekkor kezdte írni újabb irodalmi sorozatát, amelyben egy idősebb nő avat be egy fiatal fiút a szexuális életbe, de az olvasók erkölcstelennek ítélték a történeteket, ezért abba kellett hagynia a publikálást.
Soha nem találta meg az igazit
Colette egy életen át kereste a helyét a világban. Abban a világban, ahová ő egyáltalán nem illett. De évtizedek múltán sem adta fel a reményt, hogy egyszer rátalál a boldogságra. 52 évesen ismerkedett meg Maurice Goudekettel, egy gazdag, nagyon fiatal gyöngykereskedővel, akivel tíz együtt töltött év után össze is házasodott, de a felhőtlen boldogság ekkor is csak rövid ideig tartott. 66 éves korától ugyanis szinte ágyhoz kötött életet élt, mert csípőízületi bántalmaktól szenvedett. Műveiben ekkor már érződik a bezártság hangulata. A II. világháború alatt már nem a frontokat járta újabb és újabb tudósításokért, hanem szintén életét kockáztatva, de ezúttal otthonában tette meg, amit lehetett: kiszabadított egy zsidó férfit és házában bújtatta őt.
Colette tíz évvel a halála előtt fordított egyet a szokásos történetein is, és utolsó műveinek egyikében már nem egy idős nő küzdelmeit, hanem egy fiatal lány és egy idős férfi idilli szerelmi történetét vetette papírra, talán ezzel jelezve: egy életen át vágyott arra, hogy megtalálja az ideális társat. Nem sikerült.