Keresztes Ildikó azt reméli, nem a kórházban köt ki

nlc | 2014. Október 21.
Vasárnap este Keresztes Ildikó búcsúzott a Sztárban sztártól. Az énekesnő nem bánja, hogy vége a hajtásnak, és – ahogy fogalmazott – szerinte a csúcson kell abbahagyni.

Nehéz, ugyanakkor boldog, feladatokkal és kihívásokkal teli időszakot tudhat maga mögött Keresztes Ildikó, aki vasárnap este, épp a döntő előtt búcsúzott el a Sztárban sztártól. Az énekesnő – aki rengeteget fogyott a műsor miatt – hétfő reggel a TV2-n futó Mokka című műsorban vendégeskedett, ahol elmondta, hogy egy egész estés bulival ünnepelte meg, hogy vége a többhetes megfeszített munkának. “Élveztem az egész játékot, nem tekintettem versenynek. Rengeteg dolgot kipróbálhattam, amire korábban nem volt lehetőségem” – mondta a kelleténél többet mutató Ildi, hozzátéve: óriási kihívást jelentett számára elénekelni Tina Turner egyik dalát. Az X-Faktor egykori mentora arra is kitért, hogy nyolcvanévesen is szeretne fejen állni a színpadon. “Bővült a repertoárom. Remélem, új szerepek nyílnak meg előttem. Aztán meg remélem, hogy nem kell majd bérletet vennem a sportkórházba, de vállalom. Szeretem az életet, minden kihívásaival együtt.”

Exit mobile version