Magyar pasival kavar Kylie Minogue?

V.V.V. | 2014. November 10.
Régen látszott már ennyire boldognak Kylie Minogue, aki a hírek szerint mostanában egy magyar származású milliárdossal találkozgat.

“Kylie régóta ismeri a milliárdost, sokszor André Balázs hoteljában száll meg, amikor New Yorkban tartózkodik, és járt már a Chateau Marmont hotelban is Los Angelesben” – mondta egy bennfentes a Daily Mailnek. Sem Kylie, sem Balázs sajtósa nem kommentálta a híreket.

De ki is az az André Balázs?

André Balázs Budapesten született, gyerekkorában emigrált az Egyesült Államokba. Apja, Endre elképesztően sikeres kutató, és professzorként a Harvardon tanított, míg édesanyja, Éva, a massachusettsi vezető kórház pszichológusaként dolgozott. André kiváló tanulmányi eredménnyel végzett, majd újságíróként diplomázott a Columbia egyetemen, noha szívesebben segédkezett az apja biotech cégében, mintsem hogy a médiában dolgozzon. A vállalat hatalmas sikereket ért el, s profitjából az akkor 27 éves André megvette az első New York-i éjszakai klubját. Nagyjából ekkor ismerte meg későbbi feleségét, akitől két lánya született.

André klubja jól menő hely lett, és a férfi ezek után határozta el, hogy éttermekbe és szállodákba fekteti vagyonát. A gazdag hírességek mind nála akarnak megszállni, mert rendkívül kifinomult ízlése állítólag minden részletre kiterjed. Nem mellesleg pedig elképesztően diszkrét ember, ha mások titkairól van szó.

Magyar pasival kavar Kylie Minogue?

Régen látszott már ennyire boldognak Kylie Minogue, aki a hírek szerint mostanában egy magyar származású milliárdossal találkozgat.

Az ő titkait azonban úgy tűnik, elég sokan tudni vélik. Az amerikai üzletember volt például Uma Thurman párja. A színésznő és André 11 évvel ezelőtt kezdtek el találkozgatni, ám ekkor a milliárdos még házas volt – Uma kedvéért aztán egy évvel később elvált a nejétől. 2007-ben azonban váratlanul véget ért ez a kapcsolat. Ekkor ismerkedett meg a színésznő egy másik magyar nevű milliárdossal, Arpad Bussonnal, de ez már egy másik sztori…

André Balázst 2008-ban már Naomi Campbell társaságában látták, éttermekbe és a barátaik születésnapjára is együtt mentek. Egy hónappal később viszont már Cameron Diaz volt a szerencsés, akit a férfi meghívott a saját hoteljébe egy hétvégére. A diszkréciójáról híres Chateau Marmont szállodába rengeteg ismert ember jár “elvonulni”, a lesifotósoknak igazi csemege már az is, ha a kapun kijövőket lefotózzák. Balázs állítólag jól megél abból, hogy a sztárok titkos légyottját fedezi.

Diaz nem az utolsó színésznő, aki élvezhette a milliárdos vendégszeretetét. Renée Zellweger is találkozgatott a férfival, Sharon Stone pedig a 2009-es Oscar-gála utáni partin gabalyodott össze Balázzsal.

Exit mobile version