69 éves “Aranka”, vagyis Goldie Hawn

Gedeon Zsófia | 2014. November 21.
Színésznő, énekesnő, táncos, producer és szexszimbólum – ő Goldie Hawn, aki éppen ma ünnepli a 69. születésnapját. Mindössze tizenegy esztendős volt, amikor első színházi szerepét megkapta, csillaga pedig mindmáig tündököl – igaz, már nem olyan fényesen, mint korábban. Galériánkat lapozva végigkövetheted eddigi életét, bepillantást nyerhetsz múltjába és jelenébe.

 

Goldie Hawn 1945. november 21-én látta meg a napvilágot Washingtonban. Magyar származású édesanyja, Laura, egy tánciskola és egy ékszerbolt tulajdonosa volt, aki a “Goldie” nevet, az “Aranka” név angol tükörfordításaként választotta lányának. Édesapja, Edward, zenészként kereste a kenyerét, Goldie-t azonban sem a zene, sem pedig a vállalkozások nem érdekelték, egészen kiskorától kezdve híres táncos akart lenni. Híresen jó kapcsolatot ápol nővérével, Patriciával, akivel egymás támaszai voltak abban az időszakban is, amikor kiderült, hogy édesanyjuk elvetélt a harmadik gyermekével.

 

Hároméves volt, amikor elkezdett balettot tanulni és táncleckéket venni – nemcsak családtagjai, de tanárai is úgy gondolták, kivételes tehetség, aki előtt fényes jövő áll.

 

Állt is, azonban nem táncosként, sokkal inkább színésznőként. Tizenegy évesen a Diótörőben táncolt, karrierjének csúcsát a Rómeó és Júliában való szereplése jelentette. A parkettet idővel a színpadra cserélte, tanulmányait is ennek megfelelően folytatta: a Montgomery Blair egyetemen tanult színjátszást. Felsőfokú tanulmányait – sokasodó felkérései miatt – nem tudta befejezni. Oktatott balettiskolában, dolgozott gogotáncosként, de titkon mindig arra vágyott, hogy valaki meglássa színészi kvalitásait.

 

A siker és az elismerés sokáig váratott magára: színészi pályájának kezdetén (a 60-as években) csupán kisebb szerepeket osztottak rá a komédiasorozatok rendezői. Első filmszerepét 1968-ban kapta meg: A kaktusz virága elsöprő sikert aratott, Goldie munkájának pedig meglett a gyümölcse, hiszen kitűnő teljesítményének köszönhetően Oscar-díjban, Golden Globe-díjban és BAFTA-díjban részesült.

 

A kaktusz virágát követően karrierje megállíthatatlanul szárnyalt, egymás után érték a felkérések. 1970 és 2002 között harminc filmben kapott szerepet. Mindeközben a zenében is akadtak próbálkozásai, 1972-ben jelent meg a Goldie című albuma, amely a megszerezhető öt csillagból hármat kapott az Allmusic kritikusaitól.

 

1980-ban címszerepet kapott a Benjamin közlegény című filmben – a színésznő egyszer azt nyilatkozta, hogy színészi pályafutásának egyik legnagyobb kihívását jelentette az ifjú özvegy karakterének megformálása. Goldie – a szerepe szerint – férje halálát követően meglehetősen érdekes módon próbál felejteni: beáll a hadseregbe.

 

Nemcsak a tehetségére, de a szépségére is felfigyeltek, ennek okán 1984-ben Playboy-címlapot kapott. Állítása szerint sokáig mérlegelt, mielőtt meghozta volna a döntését, végül azonban úgy határozott, hogy harminckilenc évesen megmutatja bájait. Döntésének minden bizonnyal a lap tulajdonosai örültek a legjobban – az említett lapszám a Playboy történetének egyik legjobb eladását produkálta.

 

Az 1990-es Palimadár című filmben Mel Gibson oldalán tűnt fel: a premiert megelőzően (és azt követően is egyébként) több ízben próbálták meg összeboronálni őket – sikertelenül.

 

Goldie-nak és második férjének, a komikus Bill Hudsonnak két gyermeke született: a szintén színésznő Kate Hudson és Oliver. Lányával, Kate-tel híresen jó kapcsolatot ápol, kettejük viszonya inkább baráti. Goldie zátonyra futott kapcsolatairól (például első, Gus Trikonis rendezővel kötött házasságáról, majd a válás körülményeiről) is sokat mesélt lányának, valamint a színészek világába is ő vezette be.

 

Háromszor ment férjhez, jelenlegi partnerével, Kurt Russell-lel 1983 óta alkot egy párt. Házasságukból egy gyermek született, Wyatt Russell, aki most huszonnyolc éves.

 

2002 óta semmiféle szerepet nem vállal, utolsó filmje, az Örök lányok visszavonulásának évében jelent meg. Az utóbbi időkben leginkább a könyvírásnak szentelte az idejét, 2005-ben meg is jelent első, önéletrajzi ihletésű kötete, a Lotus Grows in the Mud, vagyis A lótusz a sárban nő.

 

Aktív évei alatt számtalan jelölést és díjat gyűjtött be: 1970-ben Oscar-díjat és Golden Globe-díjat, 1971-ben pedig BAFTA-díjat nyert (mindhármat A kaktusz virága hozta neki), emellett még kétszer jelölték Golden Globe-díjra: egyszer 1970-ben, mint a legígéretesebb fiatal színésznő (A kaktusz virága végett), majd 2003-ban, mint a legjobb női alakítás (az Örök lányok című filmben nyújtott alakításának köszönhetően). 2005 februárjában, Németországban “Golden Camera” (Arany Kamera) díjat kapott, 40 évnyi sikeres munkájának elismeréséül.

 

Exit mobile version