Sváby András keményen beszólt Feke Pálnak

Gy.Zs. | 2014. December 10.
Feke Pál két héttel ezelőtti beszólása a Rising Star egyik versenyzőjének, Várhegyi Lucas Palmirának, többeknél kiverte a biztosítékot, többek között Bochkor Gábornál is. De a nyilvánosságtól jó ideje visszavonult Sváby András zsebében is kinyílt a bicska.

Feke Pál szereplése a Rising Star zsűritagjaként enyhén sem nevezhető zökkenőmentesnek. Először azért kellett bocsánatot kérnie, mert a válogatók alatt egy nőnek öltözött férfitől borult ki, azonban legutóbbi megnyilvánulása még szakmabeli kollégáit is kiakasztotta. Feke ugyanis a színes bőrű, ám Magyarországon született és magyar állampolgár Várhegyi Lucas Palmirára értékelésében azt mondta, hogy nem magyar. (A pontos idézet így szól: “Olyan hit volt a szemedben, olyan átélés, ami tőled, aki nem egy magyar ember…”)

A megjegyzés hatalmas visszhangot váltott ki, a zsűritag egész elmúlt hete magyarázkodással telt, még a nyilvánosságot kerülő Sváby András sem tudott szó nélkül elmenni mellette. Az egykori műsorvezető egy Facebook-bejegyzésben ítélte el Feke Pál megnyilvánulását. “Szerintem ez a Feke nevű csávó nem rasszista, csak szimplán segghülye” – írta posztjában.

Az ügy kapcsán Sváby Andrást is megkerestük, aki elmondta, nem akar háborút indítani a zsűritaggal szemben, egyszerűen csak nem tartja helyénvalónak az ilyen kijelentéseket. “Nem szándékom személyes frontot nyitni Feke Pállal szemben, hiszen nem ismerem. Ám mégis azt gondolom, nem lehet olyat mondani adásban, ami az ő száját elhagyta. Egyszerűen a megnyilatkozása lesújtó volt” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Sváby.

Exit mobile version